Belföld

„Kiszálltam a kocsiból és hátrasétáltam, hogy helló, szia, mi a helyzet” – megszólalt a Kerepesi úton verekedő sofőr

Ahogy arról mi is beszámoltunk, összeverekedett két sofőr a Kerepesi út kellős közepén, egy autó fedélzeti kamerája pedig rögzítette az eseményeket. A videón az látszik, hogy az Audi sofőrje a buszsávból bevág a Volkswagen elé, majd megáll, aztán feltépi a másik kocsi ajtaját.

Az Audi sofőrje Radványi Levente a Fókusznak elmondta, hogy a volkswagenes nem sokkal korábban index nélkül a középső sávból egyszer csak megpróbált bekanyarodni a benzinkútra. Neki el kellett rántania a kormányt, és be is csúsztak a kútra. Szerinte csak a szerencsén múlt, hogy senkinek nem lett baja. Ezt követően hajtott a másik autó sofőrje után.

Kiszálltam a kocsiból és hátrasétáltam, hogy helló, szia, mi a helyzet

– emlékszik vissza a történtekre. A felvételek tanúsága szerint azért ennél durvábban fogalmazott, azzal is fenyegette a másik sofőrt, hogy szétüti a fejét. Ezzel egyébként az audis lezártnak tekintette a vitát, de ekkor a másik autó sofőrje pattant ki a kocsiból, és meg is indított egy jobbegyenest. Ezután kezdtek el birkózni, majd mindketten a földre kerültek.

A felvételt készítő férfi, akinek az autóján is folytatódott a dulakodás azt mondta a Fókusznak, hogy kiabálva kérte a két verekedőt, hogy menjenek odébb és legalább az ő autóját ne tegyék tönkre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik