Belföld

Schadl-ügy: a Pécsi Tudományegyetem alaposan kivizsgálja az ügyet

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A Pécsi Tudományegyetemen nem zárult le a Schadl-ügy mellékszálaként nyilvánosságra került vizsgabotrány miatt indult vizsgálat, sőt egy bizottság igyekszik feltárni az ügy részleteit, írja a Népszava.

A 444 írt meg korábban, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke többeknek segíthetett könnyített vizsgát intézni jogi egyetemeken, Völner Pál például egy Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karára járó rokonának kért segítséget. Pécsen pedig a nyomozati anyag szerint Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám kedvéért járt közben. A Pécsi Tudományegyetem jogi karának dékánja korábban azt a tájékoztatást adta, hogy felfüggesztették a tanársegéd vizsgáztatási jogát, aki nem tagadta, hogy Schadl György kérésére segítette a kabinetfőnököt, hogy vizsga nélkül szerezzen érdemjegyet.

Az ügy hatására minden érintett egyetem vizsgálatot indított, a SZTE és a PPKE hamar lezárta az eljárást, Pécsen azonban még mindig tart a vizsgálat. Miseta Attila rektor a Népszavával közölte:

egy ad hoc bizottság vizsgálja, hogy a jogi karon hány hallgató számára és Schadl hány esetben intézett olyan vizsgát, amit a jelentkező tudás, sőt, néha megjelenés nélkül abszolvált.

Mint mondta, azt is vizsgálják, hány tanár lehet érintett az ügyben. Jelentésüket jövő hónap elején akarták elkészíteni, ám a jelenlegi kilátások azt mutatják, hogy február közepéig is eltart a munka.

A lehallgatások médiában közzétett jegyzőkönyve szerint tanársegédként Mészáros és Kovács Béla, a jogi kar dékáni hivatalának vezetője tartott kapcsolatot Schadllal. A lehallgatási anyagban említett személyekkel már beszélt a bizottság

– mondta a rektor. Ha szakmaetikai vétségeket tárnak fel, akkor az elkövetőkre fegyelmi eljárás vár, ha azonban felmerül a bűncselekmény gyanúja, akkor feljelentést tesznek a nyomozóhatóságoknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik