Belföld

Schadl György a Nemzeti Választási Bizottság egyik tagjánál is keresett protekciót egyetemi vizsgához

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egyik tagjától is segítséget kért Schadl György egy egyetemi hallgató másnapi vizsgájával kapcsolatban – írta az rtl.hu.

A lehallgatási jegyzőkönyv szerint az NVB-tag megnyugtatta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar november óta letartóztatásban lévő elnökét, hogy nem lesz gond, mert jó a vizsgabizottság.

Az rtl.hu szerint a meg nem nevezett NVB-tag 2021 júniusában hívta fel Schadl Györgyöt, akivel a beszélgetés első perceiben magánjellegű témákat vitattak meg, ám Schadl hamarosan témát váltott és arról kezdett el beszélni, hogy az „egyik kedves ismerőse” nagyon fél attól a másnapi vizsgától, amelyen az NVB-tag lesz az egyik vizsgáztató.

A telefonbeszélgetés a lehallgatási jegyzőkönyv szerint:

(Schadl) „Úgy gondolta, hogy ezt már el is felejtette” (a vizsgázó diák), „de ma reggel kapott (a diáktól) egy sms-t. (Az NVB-tag) érti, mit akar Schadl. Megjegyzi, miszerint a záróvizsga elnöke (X. Y.) lesz. Schadl megkérdi, hogy szóljon-e a (záróvizsga elnökének)”, ám erre az NVB-tag közli, nem kell. Jó bizottság lesz. Figyelnek, és nem lesz gond.

Az rtl.hu megkereste a Nemzeti Választási Bizottság ügyben érintett tagját, de nem járult hozzá a neve közléséhez. A beszélgetést azzal magyarázta, hogy Schadllal egy egyetemre jártak, és tanítani is egyszerre kezdtek, pályatársak és ismerősök volt, ezért időnként telefonon is keresték egymást-

Az NVB-tag ugyanakkor azt hangoztatta, hogy sem a lehallgatott telefonbeszélgetésben felmerült szakdolgozatvédés ügyében, sem más ügyben nem segített Schadl Györgynek, sem senki másnak, ezért nem is tervezi, hogy az eset miatt lemondana a Nemzeti Választási Bizottságban betöltött tagságáról.

Kapcsolódó
444: A végrehajtók elnöke egyetemi vizsgákat intézett Völner rokonának és Rogán kabinetfőnökének
Rogán Antal kabinetfőnöke a nyomozati adatok szerint az egyik jogi vizsgáján például úgy ment át, hogy ott sem volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik