MTI/Mihádák Zoltán
Belföld

Nyomoz a rendőrség a kőbánya-kispesti metróbaleset ügyében

Vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a rendőrség a Kőbánya-Kispest állomásnál szombatra virradóra történt metróbaleset ügyében – tudta meg az MTI.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a távirat irodával azt közölte: január 22-én 0 óra 10 perckor a Kőbánya-Kispest metróvégállomás utasoktól elzárt területén egy metrószerelvény nekiütközött egy másik szerelvénynek, ezért mindkét jármű kisiklott. A baleset során az egyik szerelvény nekiütközött egy harmadik, álló metrószerelvénynek.

Mint arról beszámoltunk, a járművek utasokat nem szállítottak, a balesetben senki sem sérült meg.

A rendőrség az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt – írta a BRFK.

A BKV szombaton az MTI-vel azt közölte: a 3-as vonal Kőbánya-Kispest úgynevezett kihúzó szakaszán, utasok által nem használt területen két metrószerelvény ütközött, egy harmadik szerelvény pedig benn ragadt az említett területen. A közlekedésbiztonsági szervezet és a BKV is vizsgálja az eset körülményeit. A keletkezett anyagi kár felmérése folyamatban van, írta a BKV.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.