Belföld

Dunai hajóbaleset: Négymilliárdos sérelemdíjat kérnek az áldozatok hozzátartozói és a károsultak

Lakatos Péter / MTI
Lakatos Péter / MTI

Pénteken a perfelvételi tárgyalással megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken az a polgári per, amelyet a 28 halálos áldozatot követelő dunai hajóbaleset károsultjai, valamint az áldozatok hozzátartozói indítottak a balesetben résztvevő két hajót üzemeltető hajózási társaság ellen.

A Hablány sétahajó dunai balesetének 78 dél-koreai károsultja azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze a két alperest a személyiségi jogaik megsértéséből fakadó sérelemdíj megfizetésére, mert álláspontjuk szerint a baleset, az alperesek által üzemeltetett hajókkal, illetve azok irányításával kapcsolatos hajózási szabálytalanságok, mulasztások miatt következett be. A kért sérelemdíj összege több mint négymilliárd  forint összesen.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint hajók üzemeltetői vitatták a keresetlevél állításait. A perben a bíróság összegezte a felek perfelvételi nyilatkozatait, melyeket a tárgyaláson jelen lévők szóban kiegészíthettek. A bíróság a tárgyaláson döntött a felek perfelvétel során előterjesztett kérelmeiről, majd anyagi pervezetés körében tájékoztatást adott a feleket terhelő bizonyítási kötelezettség tárgyában. A perfelvételi tárgyalást a bíróság a hajózási társaság kérésére március 25-re halasztotta.

A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött és maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Az ütközés után hét turistát sikerült közülük kimenteni.

Kapcsolódó
„Elvesztettem a családomat, megfelelő büntetést a kapitánynak" - szívszaggatóak a koreai túlélők vallomásai
Az asszony három szerettét vesztette el a balesetben, és az ő nagynénjét keresik még eltűntként. A meghallgatott tanúk közül valamennyien elvesztették valamelyik családtagjukat a Dunai hajóbalesetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik