Belföld

Ezen a héten ezt mondta Márki-Zay Péter az ellenzéken belüli árulókról

Márki-Zay Péter interjút adott a Magyar Hangnak, amelyben többek között az alábbi dolgokat mondta:

  • Szerinte ténylegesen politikusokat vásárolt meg a Fidesz. Van, akit 90 milliós, van, akit 900 milliós támogatással, van, akinek az adóvégrehajtását vagy a gyereke drogbotrányát tette parkolópályára, vagy azzal, hogy elkerülik a börtönt olyan ügyekben, amelyekben más résztvevők éveket ülnek. Szerinte ezek konkrét emberek, a gyereke drogügyével pedig egy igazságszolgáltatásban befolyásos embert vásárolt meg a Fidesz.
  • Szerint Graz csak egy példa volt a magánklinikákra, amit minden fideszes megengedhet magának. Általánosságban fogalmazott, mondta ő.
  • Szerinte máig vannak önzők és árulók, akik akadályozzák az összefogást és a Fidesz leváltását. Azt, hogy a pártelnökök között van-e ilyen, nem merné kijelenteni.
  • Három dolog, ami változik, ha ő kerül kormányra: bevezetik az eurót, elszámoltatnak, bért emelnek és minőséget javítanak az egészségügyben és az oktatásban.
  • Szerinte ő soha nem mondta, hogy feles többséggel lehet alkotmányt módosítani, hanem azt, hogy a jelenlegi alaptörvény egy része érvénytelen, ahogy a kinevezéseké is. Egy mondattal utána elmondja, hogy hiába kell kétharmad a Polt Péter eltávolításához, el kell távolítani.
  • Nem kell foglalkozni szerinte a köztársaságielnök-választással.
  • Vagy Gyurcsány Ferenccel vagy Jakab Péterrel beszélgetett emelt hangon a hetedik frakció kérdéséről, de azt nem árulta el, melyikükkel.
  • Annyi kérése volt csak a hetedik frakció elengedéséért, hogy három roma kerüljön fel bejutó helyre a listán.
  • Szerinte magánügy, hogy a kommunikációs stábjának vezetője Dubajban és Dominikán nyaral. Azt mondta, Gurzó Ákos egy jó anyagi helyzetben lévő szakember, aki végigharcolta mellette az előválasztást. Mindaddig, amíg nem közpénzből, mint a fideszesek, hanem a saját forrásaiból pihen, addig szerinte ez magánügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik