Belföld

Védett otthonból vitte óvodába a kislányát, az exe elrabolta őket, és megerőszakolta a nőt

Védett otthon környékén rabolta el a feleségét és a kislányát egy negyvenes éveiben járó kaposvári férfi a társa segítségével.

A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene.

A büntetett előéletű férfi rendszeresen bántalmazta, becsmérelte feleségét az együttlétük alatt, de többször is türelmetlen és agresszív volt a közös gyerekükkel is. Az asszony egy idő után ki akart lépni a bántalmazó kapcsolatból, ezért tavaly év elején a családvédelmi hatóságok segítségével titokban elköltözött a gyerekkel egy olyan, Kaposvártól távoli védett otthonba, ahol a férfi nem találhatott rájuk.

A férfi és a nő között azonban nem szakadt meg teljesen a kommunikáció a férfi erőszakossága miatt, és az egyik üzenetváltásuk során a nő véletlenül megosztott egy olyan dokumentumot, amiből a férfi rájött, hogy hol tartózkodnak.

A férfi az így megszerzett információk alapján tavaly májusban felkereste a nőt, aki a találkozásukkor éppen óvodába kísérte a közös kislányukat. A férfi ekkor erélyesen felszólította feleségét, hogy a kiskorúval együtt szálljon be a társa által vezetett gépkocsiba, mert közösen fogják óvodába vinni a kislányt.

A nő féltette a gyermekét, ezért nem mert ellenkezni. A férfi a kocsiban megragadta az anyuka haját és közölte, hogy Kaposvárra fognak menni. Az asszony kérlelni kezdte a férfit, aki erre torkon ragadta a nőt és megfenyegette, hogy bántalmazni fogja a családtagjait, ha nem teszi azt, amit kér.

Az ügyészség azt írta, hogy az asszony kilátástalannak ítélte a helyzetét, s felhagyott az ellenállással, és Kaposvárra utazott a férfival, akitől az erőszak hatása miatt azt is eltűrte, hogy az akarata ellenére közösüljön vele. A nő, illetve gyermeke végül másnap tudott elszabadulni a férfitól úgy, hogy a védett otthonnak gyanússá vált az asszony hirtelen távozása, ezért értesítették a kaposvári rendőröket, akik őrizetbe vették az elkövetőt. A férfit az ügyészség indítványára letartóztatták.

Az ügyészség fogházbüntetést kért a kislány többszörösen visszaeső apjára, míg a társával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik