Farkas Norbert / 24.hu
Belföld

Covid-diktatúrázó demonstrációval melegít a választásra a Mi Hazánk

Covid-diktatúra elleni tüntetését tartott a Mi Hazánk vasárnap Budapesten a parlamentél és az egészségügyért felelős Emmi épületénél. A demonstráción felszólalt többek között Toroczkai László, a párt elnöke és egyben kormányfőjelöltje, valamint Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője. A beszédekben a kormányoldalt és az ellenzéket is támadták a felszólalók, az állítva, hogy az országban a multinacionális cégek és a vakcinagyártók állnak a meghozott járványügyi döntések mögött.

A párt azt követeli, hogy ne tegyenek kötelezővé semmilyen oltást. A Mi Hazánk tiltakozik az ellen, hogy a védettségi igazolvány február 15-től oltási igazolvánnyá alakul, és az ellen is, hogy gyerekeknek oltást kelljen kapniuk.

Mit képzel magáról Orbán Viktor, hogy a gyógyszercégek oldalára áll

– tette fel a kérdést Dúró Dóra, majd követelte, hogy szüntessenek meg mindenféle diszkriminációt az oldatlanokkal szemben, valamint azt, hogy hozzák nyilvánosságra a gyógyszercégekkel kötött szerződéseket.

Az is elhangzott, hogy a párt a választásokig 500 hasonló rendezvényt tart majd.

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.