Belföld

Nem működik az ösztöndíjak utalása az ELTE-n

Jászai Csaba / MTI / MTVA / Bizományosi
Jászai Csaba / MTI / MTVA / Bizományosi

Az ELTE hallgatói egy lapunk birtokába került január 6-i levélben értesültek arról, hogy az egyetem bankja, a Magyar Államkincstár idén januártól új informatikai rendszert vezetett be, de „értesítésük szerint a program csak január 10-től alkalmazható”. A levélben ekkor azt írták, hogy az ösztöndíj utalását legkorábban január 10-én – az egyetemi szabályzat szerint egyébként minden hónap tizedik napjáig utalják az ösztöndíjakat – tudják elindítani.

A határidő betartása nem sikerült, ugyanis a hallgatókat egy január 12-i levélben már arról tájékoztatták, hogy

az ELTE-n kívülálló okok miatt egyelőre nem tudnak ösztöndíjat utalni.

Az egyetem jelezte, hogy „külső partnerekkel együtt nagy erőkkel dolgoznak a hiba elhárításán”, illetve azt írták, a fennakadás okán felmerült valamennyi problémát kiemelten kezelik.

Az esettel kapcsolatban megkerestük az ELTE-t, szerettük volna megtudni, pontosan mi okozza az ösztöndíjak utalásának késését, illetve hány hallgatót érint a probléma.

Az egyetem válaszából kiderült, hogy a probléma azóta sem oldódott meg, mint írták: az ösztöndíjak átutalása az ELTE-n kívüli technikai okok miatt késik, illetve újfent jelezték, hogy nagy erőkkel dolgoznak a hiba mielőbbi elhárításán.

Természetesen hallgatóink esetében semmilyen jogkövetkezményt nem alkalmazunk arra az esetre, ha a csúszás okán nem tudnák teljesíteni fizetési kötelezettségeiket, és a fennakadás okán felmerült valamennyi problémát kiemelten kezelünk

– közölte megkeresésünkre az ELTE.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenését követően a Magyar Államkincstár az alábbi tájékoztatást küldte el lapunknak: „A Magyar Államkincstár informatikai rendszerinek megújítása ütemezetten elindult,  január első hetében egyes kiemelt ügyfelek, január 10-től az összes ügyfelünk számára teljes körűen biztosítjuk szolgáltatásainkat. AZ ELTE ösztöndíjak utalása kapcsán nincs ismeretünk a Magyar Államkincstár rendszereit érintő problémáról, ugyanakkor felvettük a kapcsolatot az egyetemmel egy esetleges intézményoldali hiba elhárításának elősegítése céljából.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik