Belföld

Kásler: Napi 200 haláleset jöhet, szükség lesz negyedik oltásra

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Interjút adott az Inforádiónak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Kásler elmondta: teljesen biztos abban, hogy számolni kell a negyedik oltás szükségességével, az egészségügyi kormányzat pedig számol is ezzel. Hozzátette: az immunológiai vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a negyedik oltás várható időpontja nem négy hónap után szükséges, mint a második után, hanem hosszabb idővel kell számolni, de az immunológiai eredmények csak akkor válhatnak ismertté, ha a harmadik oltás után már 4-5 hónap eltelik, és a szakemberek mérni tudnak – jegyezte meg a miniszter.

Az omikron változat okozta ötödik hullámról azt mondta: ennek során a napi fertőzések száma elérheti, sőt, meghaladhatja a 13 ezret, míg a napi kórházi betegszám 8-9 ezer, míg a napi halálozás a csúcson körülbelül 200 lehet.  Abban az esetben lehetnek ezek a számok, ha nem jön egy újabb mutáns, illetve nem tudjuk az átoltottságot ebben az időtartamban jelentősen növelni.

Adatokat is közölt a miniszter.

  • A negyedik hullám alkalmával, tehát az elmúlt év szeptember 7-e és az idei év január 3-a között 456 ezer magyar fertőződött meg, akik közül 17 ezren szorultak kórházi kezelésre.
  • A kórházba kerültek 60 százaléka nem részesült oltásban, 40 százalékuk azonban igen.

Az omikron variánssal kapcsolatban Kásler leszögezte: ennél a változatnál a duplázódási idő két-három nap, amelynek rendkívül gyors a terjedése, és a fertőzés dinamikája is rendkívüli. Hangsúlyozta a nemzetközi szakvélemények szerint az omikron változat enyhébb lefolyással jár, és különösen az oltottak esetében összehasonlíthatatlanul könnyebb a betegség lefolyása, valamint lényegesen kevesebb az elveszített ember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik