Belföld

Márki-Zay Péter: Nem biztos, hogy miközben pusztulnak a magyarok, stílusvitákat kell folytatni

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Nem hiszi, hogy egyáltalán megsértett volna bárkit újévi köszöntőjének azon mondatával Márki-Zay Péter, miszerint a koronavírus által is megtizedelt idős korú lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre 2018-ban, mert egyáltalán nem örül annak, hogy bárki meghalt, ez egy tragédia, sajnálja, ha ezt valaki félreértette.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az ellenzék miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy a legtöbb halott Magyarországon volt eddig a covid alatt, ezért ezt a kormányt le kell váltani.

Az ellenzéknek nem a covid miatt van több szavazója, és az tény, hogy az idősek közül többen szavaznak a Fideszre, de tragikus módon az időseket ez a kormány magára hagyta, hiszen pont nekik adtak kínai vakcinát

– mondta.

Márki-Zay szerint „lehet a szavakon lovagolni, de nem biztos, hogy miközben pusztulnak a magyarok, stílusvitákat kell folytatni.” Elmondta, hogy rögtönzi a szövegeit, ha úgy adódna, lehet kihagyná ezt a sok vihart kavart mondatot, de szerinte itt nem ez a lényeg, hogy hogyan lehet félremagyarázni valakinek a kijelentéseit.

Arra a kérdésre, hogy bocsánatot kér-e ezért a kijelentésért, azt mondta: ha bárki boldogabb lesz ettől, bocsánatot kér.

Az atv.hu korábban úgy értesült, az ellenzéki pártok vezetői napokon belül hivatalosan is közölni fogják Márki-Zay Péterrel, hogy ne számítson rá, hogy saját frakciója lesz az új Országgyűlésben. Ezzel kapcsolatban most a miniszterelnök-jelölt azt mondta: szeretne hetedik frakciót, de szerinte ez nem egy hatalmi kérdés, nem róla szól, hanem azokról az emberekről, akik az előválasztás során sokat dolgoztak, és nem feltétlenül ennek a hat pártnak a szimpatizánsai.

Könyörgök mindenkinek, hogy csak arról beszéljünk, hogyan nyerjük meg ezt a választást

– fogalmazott.

Azt is közölte, szerinte a hetedik frakció létrejöttét meg tudják akadályozni, ha akarják, és el is tudja engedni. Kitért arra, hogy szerinte a legnagyobb esélye az ellenzéki listának akkor van, ha az öt miniszterelnök-jelölt van az öt első helyen, ezt elfogadta a többi párt, és ezt hatalmas sikernek tartja.

Hozzátette, hogy a hetedik frakció egy gesztus lehet a civilek, a cigányság és a konzervatívok felé is. Hangsúlyozta, neki ebben nincs személyes ambíciója, ő csak meg akarja nyerni a választást.

Kapcsolódó
Fidesz-győző polgármester, ex KDNP-s és volt jegybankár Márki-Zay beszélő fejei közt
Kiderült, kik fogják az egyes szakterületeket kommunikálni az ellenzéki választási kampányban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik