Belföld

Szita: idén is kompenzálják az az önkormányzatokat a kieső iparűzésiadó-bevételeik miatt

MTI/Bruzák Noémi
MTI/Bruzák Noémi

Az önkormányzatok idén is számíthatnak kompenzációra az iparűzésiadó-bevételeik kiesése miatt, a kormány emellett fedezi a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével összefüggő többletterheiket, továbbá támogatja az energiahatékonysági beruházásaikat az energiaár-robbanás ellensúlyozására – mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere az MTI-nek kedden.

A kormánypárti politikus erről azt követően nyilatkozott, hogy a témában több megyei jogú város polgármesterével együtt tárgyalt Banai Péter Benővel, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkárával.

Szita Károly közölte, a települések a tavalyival azonos rendszer szerint kapnak kompenzációt elmaradt iparűzésiadó-bevételeikkel összefüggésben, vagyis a 25 ezer lakosúnál kisebb települések a kieső összeg 100 százalékát kapják meg, a 25 ezer lakosúnál nagyobbakat az adóerő-képességük függvényében kompenzálják. A pénz júniusban és októberben érkezik az önkormányzatok számlájára – tette hozzá.

Az MJVSZ elnöke szólt arról is, hogy az önkormányzatoknak nem keletkezik pluszterhe a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből, annak fedezetét megkapják a kormánytól, amely teljes egészében biztosítja a kulturális szférát, azaz a könyvtárakat, múzeumokat, színházakat érintő béremelést is.

Ez azért fontos, mert 2010 előtt nem így volt, akkor, ha nagy ritkán bért emeltek, csak az emelésig jutottak, s rábízták az önkormányzatokra, gazdálkodják ki, ahogy tudják

– jegyezte meg a politikus.

Szita Károly a kormány és az önkormányzatok számára egyaránt súlyos gondnak nevezte az energiaár-emelkedés hatását. Hangsúlyozta: a városvezetők és az államtitkár egyetértett abban, hogy az állam és az önkormányzatok közös érdeke a csökkentett lakossági energiaárak megőrzése.

Ettől még vannak áremelkedések, a „rezsicsökkentett ár” feletti árat is ki kell fizetni valakinek, de azok a települések, amelyek ezt nem tudják megoldani, egyedi kérelemmel fordulhatnak a kormányhoz – fogalmazott.

Szavai szerint az energiaár-robbanás felhívta a figyelmet arra, hogy közösen kell tenni az energiafüggőség csökkentéséért, ennek érdekében az önkormányzatoknak célszerű minél több energiahatékonysági beruházásba kezdeni, minél nagyobb arányban használni a megújuló energiákat.

Az ehhez kapcsolódó fejlesztéseket a kormány segítségével tudjuk megvalósítani

– fűzte hozzá.

Szita Károly példaként hozta fel, hogy Kaposváron a távhőt jelenleg gáz felhasználásával állítják elő, de a városban biomassza-erőmű épül, hogy a távhőszolgáltatás díja továbbra is kedvező legyen.

A polgármester az államtitkárral folytatott tárgyalást értékelve azt mondta: azt tapasztalhatták, hogy a kormány – ahogy az elmúlt évtizedben sem hagyta – idén sem hagyja magára a településeket.

Nem hagyott magunkra, amikor átvállalta a tetemes adósságállományunkat, és nem hagyott magunkra akkor sem, amikor nem volt pénzünk beruházásokra, óvodáink, iskoláink, intézményeink felújítására, és elindította a Modern városok programot és a Magyar falu programot is

– mutatott rá.

Szita Károly kiemelte, hogy a kormány és az önkormányzatok az elmúlt két évben a koronavírus-járvány okozta nehézségeket is közösen oldotta, oldja meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik