Belföld

Ez olyan munkahely, ahol gyakran az emberek rosszabbik oldalával találkozol

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Ez olyan munkahely, ahol gyakran az emberek rosszabbik oldalával találkozol

A nyilvános vécékre kellemetlen helyként gondolunk. Nem kerüljük el őket, de igyekszünk a lehető legkevesebb időt ott tölteni, és azokról is keveset tudhatunk, akik ott dolgoznak. Pedig vizuálisan is érdekesek ezek a félreeső terek, amik ugyanúgy leképezik a kort, amiben élünk, mint bármelyik épületrészlet.

Több mint három éve kezdtem el portrékat készíteni a szórakozóhelyek mosdóira vigyázó emberekről. Vannak köztük idősebbek, akik élvezik, hogy fiatalok között lehetnek. Más azt mondta, kifejezetten nem szereti, ha a szórakozóhelyet kibérli egy egyetem vagy főiskola, mert akkor megy a törés-zúzás, hányás.

Akad, aki a koronavírus miatt elvesztette korábbi munkáját, ezért kötött itt ki, de találtam olyat is, aki évtizedek óta ezt csinálja. Van, akinek mellékes, másnak főállás. Volt, akivel durván kötözködött egy vendég: beszólt neki, miközben a munkáját végezte, majd a vendég rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzá. A férfi később visszament, és megköszönte, hogy megmentették az életét – kilyukadt a gyomra.

A képeket szeretném tovább gyarapítani, de tapasztalataim alapján egyre kevesebben vannak, akik ilyen környezetben dolgoznak. Portrésorozat egy eltűnőben lévő szakmáról.

Mohos Márton / 24.hu 2019. augusztus 10.
Mohos Márton / 24.hu 2021. november 29.
Mohos Márton / 24.hu 2021. szeptember 30.
Mohos Márton / 24.hu 2021. június 19.
Mohos Márton / 24.hu 2020. május 29.
Mohos Márton / 24.hu 2019. augusztus 30.
Mohos Márton / 24.hu 2020. február 26.
Mohos Márton / 24.hu 2019. október 27.
Mohos Márton / 24.hu 2019. november 23.
Mohos Márton / 24.hu 2019. szeptember 3.
Mohos Márton / 24.hu 2019. november 7.
Mohos Márton / 24.hu 2019. november 2.
Mohos Márton / 24.hu 2019. november 1.
Mohos Márton / 24.hu 2019. október 3.
Olvasói sztorik