Belföld

Vecsés, Szentes, Miskolc: Három halálos tűzeset is történt karácsony másnapján

Farkas Norbert /24.hu
Farkas Norbert /24.hu

Három tragikusan végződő, karácsonyi tűzesetről számolt be közleményében a katasztrófavédelem.

  • Először karácsony másnapján, fél tizenkettőkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a rendőrség egy vecsési családi házban, az Ady Endre utcában egy korábbi tűz nyomait és egy holttestet talált. Mivel tűz már nem volt a helyszínen, tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség. Nem zárható ki, hogy elektromos eredetű füstölés volt a fürdőszobában, ami halálos füstmérgezést okozott.
  • Ezt követően fél egykor érkezett a jelzés, amely szerint Szentes külterületén, Nagyhegyen kigyulladt egy húsz négyzetméteres romos kis ház. Két járművel hét tűzoltó négy perc alatt a helyszínre ért, ekkorra már teljes egészében égett az épület. A kis ház teje is beszakadt, a tűzoltók egy órán át oltották. A romok átvizsgálása közben egy holttestet és egy szétégett gázpalackot is találtak a tűzoltók.
  • Háromnegyed egykor érkezett a jelzés, amely szerint Miskolcon, a Dankó Pista utcában egy panelház harmadik emeleti lakása füstöl. Az ott lakók a tűzoltók kiérkezése előtt behatoltak a lakásba és eloltották a tüzet. A hálószobában egy holttestet találtak. A miskolci tűzoltók átvizsgálták a lakást és elvégezték az utómunkálatokat. A hálószobában egy asztal és ruhák égtek két négyzetméteren.

A közlemény megjegyzi: a katasztrófavédelem mindhárom tűzeset keletkezési körülményeit vizsgálja. Azt pedig külön hangsúlyozzák, hogy a

legtöbb tragédiával végződő tűz során egyedül élő idős emberek vesztik életüket.

A katasztrófavédelem arra kéri a lakosokat, hogy figyeljenek „oda egyedül élő idős hozzátartozóinkra és szerezzünk be nekik egy füstérzékelőt. Egy füstérzékelő a hangos sípolásával a tűz keletkezésének elején jelez, amikor van idő cselekedni, kimenekülni és a tűzoltókat hívni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik