Belföld koronavírus

Szél Bernadett: Merkely Bélának nincsenek meg azok a kórházi adatok, amelyekről maga nyilatkozott

Varga Jennifer/24.hu
Varga Jennifer/24.hu

Október végén Merkely Béla, a SOTE rektora négy egyetemi klinika „rendszeresen egyeztetett adataira” hivatkozva azt állította, hogy kizárólag 65 év alatti oltatlanok vannak lélegeztetőgépen. Szél Bernadett független parlamenti képviselő ezeket az adatokat kérte, ám sosem kapta meg azokat.

Az ellenzéki politikus a koronavírussal fertőzöttek, kórházban ápoltak, lélegeztetőgépen levők, illetve elhunytak oltottsága iránt érdeklődött, továbbá kérte, küldjék el azt is, az oltottak hány és milyen típusú oltást kaptak, illetve milyen a betegek kormegoszlása.

A SOTE előbb 15 napot kért a válaszadásra, majd ezt 45 napra módosíotta, végül pedig elutasította a képviselő kérését. Szél Bernadett szerint a SOTE azt is letagadta, hogy léteznek ilyen adatok, holott ezeket Merkely Béla korábban kommunikálta.

Sajnálattal tájékoztatom, hogy az Ön által kért adatokat a Semmelweis Egyetem nem tudja az Ön rendelkezésére bocsátani, mert azokat a kért formában nem kezeli és a fentiek alapján nem is köteles előállítani.

Szél Bernadett azt írta erre:

Mi alapján mondta azt, hogy a négy egyetem rendszeresen egyeztetett adatai szerin nincs oltott lélegeztetőn? Ha vannak adatai, miért nem árulja el? Miért 45 nap után közli velem, hogy nincsenek is adatai és nem köteles azokat előállítani? Miféle járványkezelés ez, miért titkos, ami minden normális országban nyilvános adat: hogy a kórházban fekvők és elhunytak közül hány ember van beoltva? Miért hétpecsétes államtitok Magyarországon minden alapvető járványügyi információ?!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik