Belföld

Autóstüntetés volt Devecseren az oltást elutasító tanárok mellett

Az érintett tanárok szerint szóba sem állhattak szóba a sajtóval, mert megtiltották nekik. A tankerület ezt a tüntetés után a 24.hu-nak írva cáfolta.

Autós demonstrációt tartottak Devecserben. Az ATV híradása szerint a résztvevők több mint ötven autóval zárták le a településre vezető főút egyik sávját.

A forgalomlassító akció résztvevői az ellen tiltakoztak, hogy a kormány döntése értelmében azok a tanárok, akik a munkavégzés feltételeként december 15-éig nem vették fel az oltást, nem taníthatnak tovább.

A pedagógusok szerint felháborító, hogy így egyébként egészséges, szorgalmas és kiváló szakembereket tesznek az utcára. Miközben már így is legalább 2 ezer tanár hiányzik a rendszerből.

Ferenczi Gábor, Devecser független polgármestere ezzel kapcsolatban elmondta az ATV Híradójának:

Fizetés nélküli szabadságra küldik őket, megalázzák őket, tulajdonképpen semmibe veszik a jogaikat a gyermekek tanulásához való joga is sérül, ráadásul a félévi zárás előtt teszik, és ha ezt vezetik akkor komoly kétség merül fel hogy hogyan oldja meg az intézmény a hiányzó óráknak a pótlását, az amúgy is túlterhelt tanárokkal.

Az ATV stábja a demonstráló tanárokat is meg akarta kérdezni a kialakult helyzetről, de egyikük sem mert nyilatkozni, mondván: ezt a helyi tankerületi vezető megtiltotta nekik. A tévé híradása szerint aki szóba áll a sajtóval, annak azonnali hatállyal megszüntetik a munkaviszonyát, a pápai tankerület vasárnap a 24.hu-hoz eljuttatott közlése azonban cáfolja ezt. Mint írják, „a Központ nem fogalmazott meg semmilyen utasítást vagy útmutatást a bejelentett szűk körű demonstrációval kapcsolatban. A pedagógusok kötelező oltása tekintetében a Tankerület a hatályos kormányrendeletnek megfelelően jár el”.

A tévé tudósítása szerint gyerekek is kiállnak a tanáraik mellett, és volt, aki azt mondta: inkább iskolába sem menne, ha nem taníthatna többet az intézményben az osztályfőnöke.

A PDSZ felmérései szerint nagyjából a pedagógusok 10 százaléka utasítja el az oltást, ami azt jelenti, hogy ha a jövőben is megmarad az ágazatban a kötelező vakcinafelvétel, akár 4-5 ezer pedagógus is kieshet az oktatási rendszerből.​

Frissítés (december 19.): Cikkünket a pápai tankerület az ATV anyagában elhangzottakat cáfoló nyilatkozatával bővítettük.

Kapcsolódó
Kötelező oltás: haladékot kaptak a tanárok
December végéig még beolthatják magukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik