Belföld

Navracsics: Túlságosan konfrontatív politikát folytat a kormány az Európai Bizottsággal

MTI / Vasvári Tamás
MTI / Vasvári Tamás

Interjút adott a hvg360-nak Navracsics Tibor kormánybiztos, fideszes politikus, az Európai Bizottság korábbi oktatási és ifjúságügyi biztosa. A politikus szerint riasztó lehet a sokszor radikális, leegyszerűsítő nyelvezet azok számára, akik nemcsak fekete-fehérben, hanem árnyalatokban is látják a világot. Navracsics a lapnak részben ezzel magyarázta, hogy a kormánypárt miért veszíthette el a budapestiek, a nagyvárosiak és a fiatalok nagy részének bizalmát.

Mint mondta, igényelné a vitát, és ha a kommunikáció nem érvekről, hanem a vitapartner hitelességének kétségbe vonásáról szól, azzal „nem jutunk semmire”.

A politikus legutóbb azzal keltett feltűnést a nyilvánosságban, hogy az Elk*rtuk című, az őszödi beszéd tizenötödik évfordulójára időzített politikai filmmel kapcsolatban küldött szokatlan hangvételű levelet egy vidéki mozinak, ahol nem kívánták műsorra tűzni a Kálomista Gábor nevével fémjelzett produkciót. Mint kiderült, a politikus maga még nem látta a mozit, amellyel összefüggésben a cenzúrát kiáltó levelét megfogalmazta, ugyanakkor visszatekintve sem éri túlzónak a mozival való levelezést.

Minek nevezzem azt, amikor valakik megnéznek egy filmet, majd úgy döntenek, hogy azt mások nem tehetik meg. Ennél szofisztikáltabbak ma már a hatalmi technikák!

– idézte fel az ősszel történteket.

Navracsics Tibor azt a hírt egyelőre nem erősítette meg, hogy ismét egyéni jelöltként indulna a jövő évi országgyűlési választásokon. Mint mondta, erről még nem született döntés, válaszában ugyanakkor úgy fogalmazott, mindig is azt gondolta, hogy az egyéni országgyűlési képviselői mandátum az egyik legerősebb felhatalmazás, amit politikus kaphat.

A fideszes politikus Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnökről azt monda:

A homoszexualitással vagy az alkotmányossággal kapcsolatos megjegyzései számomra nem egy konszenzusos figurát mutatnak.

Mint mondta, azt is nehezen tudja megérteni, Márki-Zay miként tud odaállni egy ilyen összetételű ellenzéki tábor élére, ám hangsúlyozta, ő soha nem személyek ellen politizált, sőt még Gyurcsány Ferencet sem személyében támadta.

A kormányzást érő kritikákról azt mondta, a Fidesznek nem szabad elfelejtenie, hogy 2010-ig létének a nagy részét ellenzékben töltötte. A párt szervezeti kultúrájára szerinte az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy egyre többen vannak olyan fiatalok, akik nem dolgoztak az ellenzéki Fideszben.

Nem tanulták meg, hogy ha bármit el akarunk érni, az csak kemény munkával és a választópolgárok segítségével sikerülhet

– fogalmazott. Szerinte ezzel együtt a Fidesz politikailag jól teljesít, amit mutatnak a támogatottsági adatok is.

A Fidesz egykori vezető politikusa azt is mondta, szerinte túlságosan konfrontatív politikát folytat a kormány az Európai Bizottsággal szemben, és túl sok frontot nyit. Sajnálatát fejezte ki azért is, hogy a Fidesz otthagyta az Európai Néppártot.

Arra a kérdésre, hogy a Fideszben mindenki ugyanúgy látja-e a világot, azt mondta: úgy nyolcvan százalékban ugyanazt gondolják a jövőről. Párttársairól azt mondta, vannak köztünk egészen radikálisok és mérsékeltek is, utóbbiak – akik közé önmagát is sorolja – kissé háttérbe szorultak az utóbbi években. Navracsics hajlamos ezzel magyarázni az értelmiség és a nagyvárosi polgárság Fidesszel szembeni érdeklődésének lanyhulását, a fiatalok elvesztését ugyanakkor aggasztó „világtrendnek” nevezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik