Belföld

Az Alkotmánybíróság úgy döntött, mégis lehet arról népszavazni, hogy gyerekek számára is elérhető legyen-e a nemátalakító kezelés

A Kúria nemrég megtagadta a kormány egyik népszavazási kérdésének hitelesítését, így elviekben nem lehetett volna arról népszavazni, hogy

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések?

Ezzel a Kúria megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, amit most az Alkotmánybíróság változtatott meg.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria népszavazás tárgyában hozott végzését, közölte az Ab a honlapján. 

A határozattal szemben hat kérelmező felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, melyben kérték, hogy a Kúria tagadja meg a népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését. A Kúria megállapította, hogy a kérelmezők bírósági felülvizsgálati kérelmei alaposak, és a népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadta. Indokolása szerint egy jövőbeni népszavazáson mind az „igen”, mind a „nem” szavazatok többsége is olyan alapjogi kollíziót eredményezne, amelyet csak az Alaptörvény módosításával lehetne feloldani, ezért a népszavazási kérdés kizárt tárgykört érint. Az indítványozó kormány álláspontja szerint a Kúria végzése sérti a tisztességes eljáráshoz való jogát, mert a Kúria a népszavazásra javasolt kérdés szövegétől eltérve, annak tartalmát önkényesen kibővítve contra legem jogértelmezést folytatott

– írja az előzményekről az Ab.

Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a javasolt kérdéssel kapcsolatos jövőbeli népszavazáson a „nem” szavazatok többsége önmagában nem eredményezne alkotmányos kollíziót, és nem indokolná az Alaptörvény módosítását, szemben a Kúria határozatában foglaltakkal. Az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésének, azon belül a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogára, az Alkotmánybíróság által feltárt alkotmányos tartalom alapján az állam az intézményvédelmi kötelezettségéből következően olyan jogszabályi környezetet és intézményrendszert alakíthatna ki, amely meghatározott nemátalakító kezelésekkel szemben garantálná a gyermekek számára az alaptörvényi védelmet. Az „igen” szavaztok többségének vizsgálatakor pedig a Kúria a kérdéshez a korlátlanul elérhetővé tétel kizárólagos figyelembevételével olyan többlettartalmat társított, amely a kérdésből automatikusan nem következik. (…) A Kúria döntése ennek folytán alaptörvény-ellenes, ezért azt az Alkotmánybíróság megsemmisítette.

– írják a döntésről.

A parlament a fennmaradó négy kérdésről egyébként már döntött, azokról kiírta a népszavazást, amelyet az áprilisi országgyűlési választás napján is meg lehet tartani. Ez a négy kérdés a következő:

  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik