Belföld

Reggel óta már öt baleset történt a nyugati országrészben 

Egy órán belül öt balesetről is beszámolt a katasztrófavédelem honlapja, miután csütörtök hajnal óta havazik a nyugati országrészben.

Vas megyében egy cementszállító kamion akadt el a Peresznyét és Horvátzsidányt összekötő út 28-as kilométerszelvényénél. A kőszegi önkormányzati és a horvátzsidányi önkéntes tűzoltók nyújtanak segítséget a jármű továbbhaladásában.

Érintőlegesen ütközött össze két kamion a 86-os főút 40-es kilométerszelvényénél, Nádasd térségében. A körmendi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, ahol félpályán halad a forgalom.

Megcsúszott az úttesten, majd fának ütközött egy gépkocsi a Lövőt és Röjtökmuzsajt összekötő út 7-es kilométerszelvényénél. A járműben csak a vezetője utazott. A sopronkövesdi hivatásos tűzoltók áramtalanítják és kivontatják az árokból a bajba került kocsit. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, az érintett útszakaszt félpályán lezárták.

A megváltozott útviszonyok miatt elakadt egy kamion Sopronban, a Balfi út 84-es főúthoz közeli oldalán. A városi hivatásos tűzoltók drótkötél segítségével vontatták el a járművet. A Balfi úton szakaszosan halad a forgalom az eset miatt.

Egy kavicsot szállító nyerges vontató és egy kisbusz ütközött össze az M1-es autópálya 168-as kilométerszelvényénél, Hegyeshalom térségében, a határ felé vezető oldalon. Az ütközés következtében a kisbusz megpördült, a szalagkorlátnak ütközött, majd a belső sávban állt meg. A mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is a helyszínen dolgoznak, ahol egy sávon halad a forgalom a baleset miatt.

Az időjárás Veszprémben is gondokat okoz: a Veszprém-kukac azt írja, hogy a havazás és az ónos eső hatására a közösségi közlekedési útvonalak és a végállomások területének egy része nem járható, ami miatt egyes vonalakon részleges vagy teljes járatkimaradások várhatók a reggeli órákban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik