Belföld

Jakab elmebajosnak nevezte Orbánt, aki boldog mikulást kívánt neki

MTI/Kovács Tamás
MTI/Kovács Tamás

Jakab Péter, a Jobbik elnöke és frakcióvezetője az azonnali kérdések órájában fordult Orbán Viktorhoz a parlamentben. „Engedje meg, hogy gratuláljak Önnek, hogy a Fidesz tisztújító kongresszusán megválasztották a maffia fejévé. Alkalmasabb embert én se találnék erre a pozícióra” – mondta, majd a fideszes Kovács Pétert idézve Jakab rátért a „kellemetlen kérdésekre.”  Azt kérdezte:

Önök milyen alapon hallgatnak le ellenzékieket ebben az országban?

Ezután a gyenge forintról is megkérdezte Orbánt a Jobbik elnöke.

A miniszterelnök megköszönte, hogy Jakab megkímélte attól, hogy „egy intellektuális versenybe hívjon, hálás vagyok ezért. Boldog mikulást is kívánok önnek.” Ezután a kormányfő azt mondta: „Nézzen körül, és akkor látni fogja, hogy kik voltak azok, akik elvették az emberektől a 13. nyugdíjat. Akikkel ön szövetkezik, azok voltak azok, akik elvettek egyhavi fizetést. Akikkel együtt ül most, azok voltak azok, akik 10 százalék körüli munkanélküliséget csináltak.” Hozzátette: „Akikkel ön szövetkezik, ők voltak, akik a devizahitel csapdájába csalták a családokat, és mi voltunk azok, akik kimentettük őket onnan.”

Jakab Péter ezek után azt kérdezte: „Mit csinált Ön eddig az elmúlt 11 évben? Erre mi a pártközpont válasza? Arra mi a válasza, hogy ebben az időben nem nőtt a minimálnyugdíj és a családi pótlék összege Magyarországon. Arra mi a válasza, hogy meg lehet-e élni havi 133 ezer forintból? Mert amikor legutóbb feltettem a kérdést, akkor ön a papírkájából, a szálát nyalogatva annyit tudott válaszolni, hogy Gyurcsány. Találjanak már ki valami kreatívabb választ, miniszterelnök úr!”

Kövér Lászlóra is utalt Jakab, aki szerint tragédiák történhetnek, ha „elmebajosok kerülnek kormányzati pozícióba, erre most itt ül előttem egy bársonyszékben. Mikor vette el a hatalom a józan eszét?” Erre a Jakab előtt ülő Nagy István felháborodottan hátrafordult, mire Jakab azt mondta neki: „Miniszterelnök úrra gondoltam, nyugodjon meg.”

Orbán erre azt mondta: a baloldali blokk meg akarja szüntetni a rezsicsökkentést. „Amit követlenek azt éppen, hogy mi képviseljük, de sajnos ön ide nem ülhet át.”

Aki kritizál, az az ápolókat támadja

A kormányfőt az MSZP képviselője, Harangozó Tamás is megszólította, aki a megsemmisített PCR-tesztekről kérdezte Orbánt. A szocialista politikus arról érdeklődött, normális dolog-e, hogy egymillió tesztet semmisítettek meg. A miniszterelnök azt mondta, hogy a PCR-teszt semmin „nem segít, csak az oltás segít.” Egyébként megjegyezte, ekkora készletek mellett elkerülhetetlen, hogy a felszerelések egy részét meg kelljen semmisíteni – a lényeg, hogy mindenből van elegendő.

Harangozó ezután azt állította, hogy Orbánnak szégyenben kell élnie, ugyanis Magyarországon halnak meg a legtöbben koronavírusban lakosságarányosan. A kormányfő erre támadásba lendült: szerinte aki azt állítja, hogy többen halnak meg Magyarországon, mint más országokban, azt is állítja, hogy „nálunk rosszabbul dolgoznak az orvosok, az ápolók, rosszabbul működnek a kórházak. Ez nem igaz, az orvosok, ápolók becsülettel dolgoznak”, ezért megvédi őket.

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa „sírnivalóan amatőrnek” nevezte a kormány járványkezelését, miközben „Felcsút kicsicsázására” van idő.

Orbán erre újra gusztustalannak nevezte az egészségügy elleni támadásokat, noha mindkét politikus a kormányzati intézkedéseket támadta.  

A kormányfő azt is mondta Tordainak: az zavarja őket, hogy kiderült, el akarják adni a Városházát:

Egy volt miniszterelnököt sikerült szerződtetni ingatlanügynöknek, úgyhogy remélem sose fognak kormányra kerülni, mert akkor még a Parlamentet is eladnák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik