Belföld

Felmondott az Atv műsorvezetője, hogy Márki-Zay Péter mellett dolgozzon

Távozik az ATV-től Simon András, a Csatt és A nap híre című műsorok vezetője, utóbbi műsorban ma, pénteken szerepel utoljára, írja a Telex. A lap szerint Simon Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett fog dolgozni; Márki-Zay hívta a stábjába, amire az ATV műsorvezetője igent mondott.

Simon az ATV-s távozását megerősítette a Telexnek, és elmondta, hogy a csatorna nemsokára közleményt ad ki ezzel kapcsolatban. Arról, hogy mit fog csinálni, nem árult el részleteket. A lap szerint érdekesség, hogy legutóbb épp ő vezette az Atv-n az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vitáját, ahol például Márki-Zay Pétert is kérdezte.

A Telex megjegyzi, hogy Simon András kilenc éve, 2013 óta dolgozik az ATV-nél, hosszabb kihagyás után került vissza a képernyőre.

Az Atv közleménye:

Simon András olyan szakmai felkérést készül elfogadni, ami mellett nem tud eleget tenni televíziós kötelezettségének, ezért távozik az ATV-től. Az elmúlt kilenc évben a televízió egyik meghatározó arca lett, több kiemelkedő nézettségű műsort vezetett.

„Egy olyan szakértői, tanácsadói feladatot készülök elvállalni, ami összeegyeztethetetlen a hírműsorok kritikus kérdezői szerepével. Az ATV-be érkezésem előtt is szervezeti kommunikációt irányítottam, ez most is így lesz. Jó időszaktól viszont nem jó elbúcsúzni. Hálás vagyok az ATV vezetésének és remek közösségének az együtt töltött csaknem kilenc év feladataiért, a televízió nézőinek pedig a megtapasztalt szeretetért és a megtisztelő figyelemért” – fogalmazott Simon András.

„Köszönettel tartozunk Simon András kiváló munkájáért és sokszor bizonyított kollegiális hozzáállásáért! Mindig számíthattunk rá, profin és elegánsan kezelte a nehéz pillanatokat is. Az intézmény nevében sok sikert kívánunk további munkájához” – búcsúzott a csatorna vezérigazgatója, Németh S. Szilárd.

A Csatt című műsort hétfőtől Rónai Egon vezeti. A Nap Híre műsorvezetője Krug Emília mellett Lampé Ágnes lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.