Belföld

Kunetz Zsombor a járványhelyzetről: Ez az összeomlás

Balázs Ivándi Szabó / 24.hu
Balázs Ivándi Szabó / 24.hu
„Ez az összeomlás” – így kommentálta Kunetz Zsombor orvos a Veszprémi Kórház közleményét, amelyben egy sor egészségügyi ellátás szüneteltetését jelentette be. Szerinte csak a kötelező oltással és az oltatlanokra kiterjedő korlátozásokkal lehet elkerülni a még nagyobb bajt.

“Annyira nincs semmi baj, annyira meg sem rezdült az egészségügy, hogy a Veszprémi Kórház már a JÁRÓBETEG ellátást, azaz a szakrendelést is kénytelen korlátozni. A közlemény értelmében az akut ellátáson kívül szünetel többek között a gyermek neurológia, a gyermek epilepszia, a kardiológia, a gasztroenterológia, de a rákos betegek megfelelő gondozása is. (Gondoljuk végig, labor, képalkotó diagnosztika, EKG, valamint egyéb diagnosztikai eszközök és szakorvosi vizsgálat nélkül az állapotváltozás ritkán detektálható.)  Az akut ellátáson kívül leállt az egészségügy másodvonala, a szakrendelés is” – írta az egészségügyi szakértő, aki a következőképpen foglalta össze a jelenlegi helyzetet:

Ez az összeomlás, és csak a kötelező oltással, illetve annak teljes beadásáig az oltatlanokra kiterjedő korlátozással lehet ezen leállások időintervallumát csökkenteni!

Kunetz korábban Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének és Müller Cecíliának, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőjének is nekiment, miután egy külföldi orvosi szaklapban írt tanulmányban részletesen közölték a magyar adatokat, amely szerint szeptember óta csak 37-en haltak volna meg, ha mindenki be lett volna oltva, ellenben csütörtökig 4654 halálos áldozata volt a koronavírusnak abban az időszakban.

“Azaz 4617, NÉGYEZER-HATSZÁZTIZENHÉT életet lehetett volna megmenteni a Koronavírus okozta halálozások tekintetében szeptember elsejétől a mai napig, az oltásokkal.
És akkor még nem beszéltünk a COVID miatt leterhelt, összeomlott egészségügy következményeiről. Ebből tökéletesen látszik, hogy az oltás valóban életeket ment. Akik pedig életmentő adatokat tagadnak le, vagy csak hallgatnak el addig, amíg azt egy tudományos szaklap le nem közli a citációs indexének gondozása miatt, azok Magyarországon a járvány elleni védekezés vezetői” – háborgott Kunetz Zsombor, aki szerint mindebből az következik, hogy nincs járványkezelés Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik