Mohos Márton/24.hu
Belföld

Népszava: 2019 óta adóbevételük 14,3 százalékát vesztették el a megyei jogú városok

Több mint 10 százalékos adóbevétel-kiesést jelentett a 23 megyei jogú városnak az a kormánydöntés, amely a járványra hivatkozva megfosztotta őket a helyi adók egy részétől – írja a Népszava. Míg 2019-ben a 23 település összesen 235,9 milliárd forintnyi adóval számolhatott, addig 2020-ban már csak 211,2 milliárddal, az idén szeptemberig pedig már csak 202,1 milliárd folyt be a kasszákba, ami a két évvel korábbihoz képest 14,3 százalékos csökkenés. A települések közül egy év alatt Dunaújváros számolhatott a legnagyobb adóbevétel-veszteséggel. A Duna-parti városban 3,18 milliárddal kevesebb folyt be a kasszába tavaly, mint 2019-ben, az idei első kilenc hónapban pedig 2,98 milliárdos a mínusz.

A kormány a járvány idején az önkormányzatok kárára hozott több intézkedést, mondván a gazdasági károk enyhítésének költségeiből a településeknek is ki kell venniük a részüket. A Népszava cikkéből kiderül, hogy a megyei jogú városokban a hiány legnagyobb része az iparűzési adóbevétel-kiesésből adódott. (A kormány elengedte a négymilliárd forintnál kisebb árbevételű cégeknek a helyi iparűzési adó (hipa) felét.)

Schmidt Jenő a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke a Népszavának elmondta, hogy az elvonásokon túl az önkormányzatok működési költségei jövőre legalább 10-15 százalékkal megemelkednek az infláció, az energia-áremelkedés, a minimálbér-emelés következtében. Schmidt szerint

jövőre már lesznek olyan települések, amelyek gazdálkodása átcsúszik a negatív tartományba.

A Népszava arról is ír, hogy miközben gazdasági szakemberek azt mondják, hogy az érintett cégek valójában nem spórolnak meg releváns összeget, a kormány úgy döntött, jövőre is marad a hipa-kedvezmény.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.