Belföld

Szél Bernadett győzött Kövér László cenzor ellen 

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
A független képviselő megnyerte perét Strasbourgban. A házelnökről ott mondták ki, hogy cenzor.

Szél Bernadett közösségi oldalán azt írta, Kövér Lászlónak immár hivatalos papírja is van arról, hogy cenzor. A nemzetközi bíróság jutott erre, háromszor írták le. A független képviselő szerint a per után a kormánynak vagy el kell küldenie a házelnököt,

vagy ki nem ejti a száján többet azt a szót, hogy jogállam. Más lehetősége innentől kezdve nincs.

A politikus felidézte azért fordult a strasbourgi  bírósághoz, mert még 2015-ben Kövér László figyelmeztetés nélkül megvonta tőle a szót, amikor felhívta a figyelmet a dolgozói szegénység áldozataira.

A nemzetközi bíróság szerint a fideszes házelnök intézkedése nem  felelt meg az Országgyűlési törvényben előírt eljárásnak.

Ezenkívül közvetlen cenzúra volt, mivel azonnal megakadályozta, hogy az első kérelmező [Szél Bernadett] kifejtse véleményét anélkül, hogy [a házelnök] kevésbé korlátozó intézkedést alkalmazott volna vagy akár csak megfontolta volna más eszköz alkalmazását.

Szél Bernadett szerint Kövér László

léte a magyar politikában annak a világos bizonyítéka, hogy Magyarország már nem jogállam és már nem demokrácia. Amikor nyerünk, egy pillanatra teljesen élesen látszik az, hogy nem mi »rendetlenkedünk«, hanem a fideszes politikusok élnek vissza rendre a hatalmukkal.

A független képviselő két tanulságot is levont: az egyik, hogy a pereket végig kell vinni, a másik, hogy ki kell tartani az igazuk mellett.

Ki a cenzorokkal a magyar parlamentből!

Kapcsolódó
Feljelenti Kövér Lászlót az ellenzék
Szabó Tímea szerint a kormány már semmitől nem riad vissza, ezért terelik jogi útra az ügyet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik