Belföld

Márky-Zay: Több jel van arra, hogy a Fidesz szervezett választási csalásra készül

Márki-Zay Péter szerint jó, hogy 2022 januárjában EBESZ megfigyelők érkeznek Magyarországra a voksturizmus és a választási csalás veszélye miatt.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje az ATV Híradónak azt mondta, hogy a megfigyelők a legutóbbi választásokkor is számos kritikát fogalmaztak meg. A 2018-as választások után a jelentésbe az is bekerült, hogy a választás szabad volt ugyan, de nem volt igazságos.

Most már nagyon komoly aggályok merülnek fel a választás szabadságával kapcsolatban is. Több olyan jel van a Fidesz által tavaly decemberben beterjesztett választási szabálymódosítások vagy a mostani módosítások kapcsán, hogy a Fidesz szervezett választási csalásra készül

– fogalmazott az ATV Híradónak Márki-Zay Péter.

Az RTL Híradó szerint szerdán megvolt Márki-Zay Péter első találkozója Csányi Sándorral, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójával. Az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje Király Júliával, a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnökével együtt érkezett az OTP székházába. A csatorna úgy tudja, hogy a megbeszélést Csányi kezdeményezte.

Márki-Zay szerint csak a Fidesznek áll érdekében, hogy Gattyán György elinduljon a 2022-es választáson, ez szint az RTL Híradó híre volt Márki-Zay Péterrel kapcsolatban. Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltje szerint egy új erő megjelenése csak megosztja az ellenzéki szavazókat. A leggazdagabb magyar üzletemberek élbolyában szereplő Gattyán Friderikusz Sándornak adott interjújában beszélt arról: nem zárja ki, hogy pártot alapít és elindul a választáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik