Balogh Zoltán / MTI
Belföld koronavírus

Kásler Miklós: Magyarország messze van a katasztrófától

A katasztrófától Magyarország most is messze van, és én nagyon remélem, hogy messze is marad

– mondta Kásler Miklós az InfoRádiónak adott interjújában. Az emberi erőforrások minisztere egyebek mellett arról beszélt, hogy jelenleg a koronavírusos betegek ellátására előkészített ágyak körülbelül 48 százaléka üres, ugyanez vonatkozik az intenzív osztályra is.

A miniszter továbbá hangsúlyozta, hogy most a leghatékonyabb eszköz az átoltás, „ezen túlmenően természetesen minden intézkedés, ami a vírus terjedésének a megakadályozására vonatkozik, hozzájárulhat az oltások eredményességéhez”.

Azzal kapcsolatban, hogy követhetjük-e Ausztria példáját a teljes lezárással, Kásler kitért a válaszadás elől, és annyit mondott, hogy „Magyarországon is napirenden vannak a járványügyi intézkedések, és ezekből a kormány jó néhányat már meg is hozott”, illetve újfent azt igyekezett nyomatékosítani, hogy „semmi nem hasonlítható eredményességét tekintve az oltásokhoz”.

Az egyes műtétek elhalasztása kapcsán beszélt arról, hogy kórházanként más és más a helyzet, de leszögezte, hogy nem lehetett halasztani egyetlenegy diagnosztikai vagy terápiás eseményt sem a járvány egész időtartama alatt, ha ennek a következménye tartós egészségkárosodás lett volna.

A sürgősségi ellátás betegei, a daganatos betegek és a keringési szívbetegségek esetében is az ellátást biztosítani kellett. Jelen pillanatban is minden hasonló beavatkozást el kell végezni és ezen túlmenően további beavatkozásokat is, ami a kórház megterhelése mellett lehetséges. Még nem kényszerültünk arra, hogy ezeket átmeneti időre halasszuk

– jelezte Kásler.

Az oltottak védettségére nézve ismertette a számokat egy magyar kutatás adatai alapján: az egyszer átoltottak védettsége jelen pillanatban 7 százalék, a kétszer átolottaké 90-ről 60-ra csökkent, de a harmadik oltás megkapása után újra 90 százalékra vagy afölé emelkedik.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.