Belföld

Húsz embert állítottak elő a bulinegyedből, két biztonsági őrt is bevittek

police.hu
police.hu

Húsz embert állítottak elő a budapesti rendőrök a bulinegyedben tartott hétvégi razzia során. Az összehangolt akcióban részt vettek a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatalának Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztálya, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a VII. kerületi Önkormányzat munkatársai is.

A BRFK tájékoztatása szerint az akció célja ezúttal is a közrend, közbiztonság fenntartása, a kábítószerhez köthető bűncselekmények megelőzése és a körözött és az erőszakos személyek elfogása volt. A műveletben bűnügyes és rendészeti kollégák, a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai, egy igazságügyi orvosszakértő, a társszervek részéről pedig 30 kolléga vett részt.

police.hu

Öt szórakozóhelyet ellenőriztek az akció során. Tizenkét embert kábítószer birtoklás gyanúja miatt, két biztonsági őrt pedig közbiztonságra különösen veszélyes eszköz (kés, boxer, gázspray) birtoklása miatt állítottak elő. Négy embert jogellenes belföldi tartózkodás miatt fogtak el, de elkaptak két körözöttet is.

Az ellenőrzött biztonsági őrök közül hat férfinak nem volt vagyonőri igazolványa, ketten pedig büntetőeljárás hatálya alatt álltak, így nem rendelkezhettek volna azzal; velük szemben közigazgatási eljárást indítottak.

police.hu

A szórakozóhelyek környékén a rendőrök egy besurranó tolvajt is tetten értek. Három emberrel szemben pedig feljelentést tettek közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, illetve közlekedési szabálysértés miatt. Az éjszakai akcióban 17 taxist is ellenőriztek, akik közül három sofőr kapott helyszíni bírságot.

Maszk használatának elmulasztása miatt 128 embert figyelmeztettek. Az egyik szórakozóhelyen a kábítószer-kereső kutya több helyiségben is drogot talált; az elsődleges adatok szerint marihuánát, heroint és amphetamint. A BRFK tovább folytatja az ellenőrzéseket a belvárosban.​​

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik