Belföld

A NATO leállította az együttműködést Fehéroroszországgal

A NATO leállította az együttműködést Fehéroroszországgal – közölte kedden a fehérorosz védelmi minisztérium. A tárca szerint a lépést az észak-atlanti szövetség kezdeményezte.

“Az európai országok újabb barátságtalan lépést tettek. A NATO kezdeményezésére újabb kommunikációs csatornát szüntettek meg, és leállították az együttműködést Fehéroroszországgal” – áll a közleményben, amelyet kedden adott ki Viktar Hulevics fehérorosz vezérkari főnök, egyben védelmi miniszterhelyettes.

Hulevics szerint immár a “biztonságra és a katonai tevékenységek átláthatóságára vonatkozó összes nemzetközi megállapodást, valamint a Bécsi Dokumentum bizalomépítésre és  biztonságra vonatkozó rendelkezéseit megsértik”.

“Mi felajánlottuk a lengyel félnek, hogy tartsunk kétoldalú, a fegyverzet-ellenőrzéssel foglalkozó szakértői találkozót, illetve azt, hogy hívják meg képviselőinket a katonai tevékenységek nyomon követésére, ahogyan azt a kétoldalú regionális megállapodások előírják” – mondta. “Javaslataink azonban, amelyek lehetővé tették volna a fokozódó feszültség enyhítését, sajnálatos módon egyelőre nem találtak támogatásra a lengyel félnél” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik