Belföld

Videón a tatabányai üzletben lebukó és menekülő tolvaj

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vádat emelt a Tatabányai Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki két hónap alatt négyszer is lopott a helyi üzletekből. Az egyik üzletben pont a biztonsági kamera előtt tette át a szatyrába kosárból a lopott árut.

A nő tavaly áprilisban energiaitalt, szalámit, pékárut tett a bevásárlókosárból a  táskájába az egyik tatabányai üzletben, majd fizetés nélkül akarta elhagyni az üzlet területét. A nő cselekményét az üzlet dolgozói észlelték, az egyik megpróbálta visszatartani. A hétezer forintnyi holmit elpakoló elkövető azonban elrohant, közben a szatyra a földre esett, a tartalma pedig kiszóródott.

A következő hónapokban a nő két további üzletből háromszor is lopott. Egy drogériából összesen 74 ezer forint érékben vitt el parfümöket, arcbalzsamot, after shavet, zoknit és napszemüveget, majd később dezodort, kávét, teát és más termékeket rejtett a táskájába összesen hatezer forint értékben.

Az utolsó lopásnál a bolt dolgozói megpróbálták feltartóztatni, azonban a tolvaj kiszaladt az üzletből, miközben a nála lévő táskákat elejtette. Az elejtett táskában voltak a lopott termékek és az elkövető személyes iratai.

Az ügyészség pénzbüntetést kért a nőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik