Belföld

Gulyás Gergely: Csak a kormányoldal lehet a szabadság örököse

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Magyarország Alaptörvénye 10 éves – gyökerek, értékek és szuverenitás címmel tartottak nemzetközi konferenciát Budapesten a Pesti Vigadóban, ahol többek között Varga Judit igazságügyi miniszter és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszédet mondott.

Csak a kormányoldal lehet a szabadság örököse Magyarországon

– jelentette ki Gulyás.

Varga Judit az alkotmányos identitás megőrzéséről beszélt, a magyar Alaptörvény létrejöttének szimbolikus jelentéseiről, Gulyás a magyar állami vezetők demokratikus hitelességét hangsúlyozta.

Az igazságügyminiszter emellett kitért arra, mekkora ellenszélben fogalmazódott az Alaptörvény. Ezt Gulyás Gergely is érintette, szerinte akik megkérdőjelezik a magyar kormány demokráciába és szabadságba vetett hitét, nem éltek olyan rendszerben, ahonnan ezek hiányoztak.

A velük szemben álló szereplők nem rendelkeznek a kellő demokratikus hitelességgel, demokratikus hagyományaik hiányosak, ezért is kerültek ellenzékbe, mert „páros lábbal tiporták” a szabadságjogokat. Azt látja, napjainkban nehéz konszenzusra jutni, de szerencsére „demokráciában élünk, ezért a választópolgárok többsége dönt.”

Varga Judit kiemelte: Magyarországot azért érik folyamatos támadások mert nemet mond a migrációra. A támadás eszköze pedig a „jogállamiságnak nevezett politikai zsarolóeszköz.”

Ezzel szemben a magyar kormány tartja magát az Alaptörvényhez, és az utolsó bekezdésig rá fog mutatni arra a kettős mércére, amit az uniós intézmények alkalmaznak velük szemben.  Gulyás hozzátette: ami biztos, Magyarország alkotmánya stabil.

MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik