Belföld koronavírus

A Fidesz azt állítja, senki sem jelezte, hogy megbetegedett volna a kongresszuson, pedig Fürjes már hétfőn kiposztolta

A résztvevők közül a szervezők felé eddig senki sem jelezte, hogy megbetegedett volna

– írta a 24.hu kérdésére a Fidesz sajtóirodája, ahol arról érdeklődtünk, hogy a vasárnapi pártkongresszus után végeznek-e kontaktkutatást, amennyiben kiderül, hogy koronavírusos fertőzött is volt a résztvevők között.

A Fidesz egymondatos válasza ellenére biztosan állítható, hogy volt olyan résztvevő, aki rendezvény után produkált pozitív tesztet. Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár egy hétfő esti Facebook-posztban jelentette, hogy három oltása ellenére elkapta a vírust.

Fürjes úgyis, mint a párt XII. kerületi képviselőjelöltje, természetesen ott volt vasárnap a Fidesz tisztújító kongresszusán, ahonnan egy csoportképet posztolt is az Instagramra.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fürjes Balázs (@furjesbalazsbp) által megosztott bejegyzés

Fürjes a képen nyolc ember társaságában pózolt egy Hajrá Budapest! táblával, maszk nélkül.

A Hungexpón, zárt térben tartott rendezvényen közel 1500 küldött vett részt, maszkot azonban csak elvétve lehetett látni a résztvevőkön. Hollik István, a párt kommunikációs igazgatója már a múlt héten a kongresszus beharangozó nyilatkozatában jelezte, hogy oltási igazolványt ugyan kérnek a résztvevőktől, de maszkot nem lesz kötelező viselni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik