Belföld koronavírus

A koronavírussal is küzd a Fidesz-frakció

Soós Lajos / MTI
Soós Lajos / MTI

Pár héten belül a negyedik fideszes képviselőt döntötte le a lábáról a koronavírus, hiába voltak beoltva valamennyien. Tessely Zoltán három hete, Gulyás Gergely pedig két hete kapta el a fertőzést, ők a héten vissza is tértek a parlamentbe. A hét elején Kósa Lajos, csütörtökön pedig Pócs János fertőződött meg, ami azt jelenti, hogy legalább tíz napra karanténba is kell vonulniuk. Jövő héten így nem lesz meg a kétharmados többsége a kormánypártoknak.

Most vasárnap ráadásul tisztújító pártkongresszust tarta a Fidesz a Hungexpón, ahova körülbelül 1300 küldöttet várnak. A kongresszuson csak beoltottak vehetnek részt, ettől persze a betegséget még el lehet kapni, hiszen például Gulyás Gergely is úgy kapta el a Covidot, hogy két Szputnyik után egy Janssen-t vett fel.

Kerestük a Fidesz-frakciót, hogy milyen óvintézkedéseket terveznek, a következő választ kaptuk: „A parlamenti képviselőkre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bárki másra, ezért a frakció mindenben a hatóságok által előírt szabályokat követi, és tartja magát az Országgyűlés Hivatalának körleveleiben foglalt ajánlásokhoz. Minden képviselőnk és munkatársunk már legalább két koronavírus elleni védőoltást kapott, folyamatos az emlékeztető oltások felvétele és mindenkit erre biztatunk. Csak az oltás véd meg a vírustól”.

Az Országgyűlés Hivatala épp pénteken hozott szigorúbb járványvédelmi szabályokat, és jövő hét hétfőtől kötelező maszkhasználatot írnak elő a Parlament épületében.

Pócs János szerdán még vezérszónoki felszólalást tartott az Országgyűlésben, de nem sokkal utána rosszul lett, elment a jászberényi kórházba, ahol kimutatták a koronavírust a szervezetében. – Köszönöm, már jobban vagyok – újságolta a 24.hu-nak a fideszes képviselő. A politikusnak sejtése sincs, hogy hol és kitől kaphatta el a fertőzést, mivel rengeteg helyen megfordult az utóbbi időben, de abban biztos, hogy nem frakciótársától, Kósa Lajostól, mert vele csak régebben találkozott.

Balogh Zoltán / MTI Pócs János, a Fidesz képviselője

– A lakóhelyem környékén, a Jászságban van arányaiban a legtöbb koronavírusos – említette Pócs János, hozzátéve, hogy a családjában és közvetlen környezetében egyelőre még nincs fertőzött. – Remélem tíz nap múlva kiszabadulhatok, addig telefonon és e-mailen tartom a kapcsolatot a kollégáimmal – tette hozzá.

A virológus biztos benne, hogy jóval több fertőzött lehet a Fidesz-frakcióban és a parlamentben is annál, mint ami nyilvánosságra került.

Vagy tünetmentesen átvészelték a fertőzést, vagy nem mentek el tesztelésre enyhébb tünetek esetén

– nyilatkozta Rusvai Miklós a 24.hu-nak hozzátéve, nem a képviselők a legveszélyeztetettebbek az országban. – Egy közértben dolgozó pénztáros valószínűleg sokkal több emberrel találkozik, így nagyobb eséllyel kaphatja el a betegséget – mondta a szakember, aki szerint nemcsak a parlamentben, hanem minden olyan helyen kötelezővé kell tenni a maszkhasználatot, ahol sok ember megfordul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik