Belföld

Szijjártó: Abszurd, hogy az unió nem finanszírozza az egyetlen hatékony módszert a migráció megállítására

Bebizonyosodott, hogy a kerítésépítés az egyetlen hatékony módszer az illegális migrációs hullámok megállítására, ezért abszurd, hogy azt az Európai Unió továbbra sem hajlandó finanszírozni

– mondta hétfőn a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető lett kollégájával, Edgars Rinkeviccsel tartott közös sajtótájékoztatóján a két ország baráti és szövetségesi kapcsolatát méltatta, rámutatva, hogy egyetértés van közöttük az EU jövőjét illető legfontosabb kihívások, például a migráció tekintetében. Példátlannak nevezte, hogy Európa három irányból – dél, délkelet és kelet felől – is migrációs nyomás alá került. Szerinte ennek nyomán a lettek, a litvánok és a lengyelek most szembesülnek fizikailag is azzal, amivel Magyarország már 2015 óta.

Szijjártó Péter nehezen érthetőnek nevezte, hogy az Európai Bizottság „már lassan mindent finanszíroz, ami a migráció növelését szolgálja”, de az annak megfékezésére irányuló, igazán hatékony eszközt továbbra sem. „Mintha nem ezen a bolygón élnének, akik továbbra is gátolják a kerítést építő országok támogatását” – mondta, felszólítva a brüsszeli testületet az „európai lakosság összetételének megváltoztatására irányuló törekvések” feladására.

Edgars Rinkevic Fehéroroszországra célozva figyelmeztetett, hogy egyes államok „hibrid fegyverként” használják a migrációt. Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy meg kell erősíteni az EU külső határait, valamint szankciókat kellene életbe léptetni.

Újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter nonszensznek minősítette az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióját vezető Manfred Weber nyilatkozatát, miszerint az EU-nak támogatnia kellene a kerítésépítést a lengyel-fehérorosz határon, miközben azt Magyarország esetében nem támogatná.

A helyzet nem tud elég súlyos lenni ahhoz, hogy Manfred Weber a hungarofób megközelítéséből legalább kicsit visszavegyen

– idézte az MTI Szijjártót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik