Belföld

11-en adták át a 6 kilométeres nyírségi kerékpárutat

Balázs Attila / MTI
Balázs Attila / MTI

Ünnepélyes keretek között adták át pénteken a Nyírbátort és Nyírgyulajt összekötő hat kilométeres kerékpárutat, aminek megépítését közel 421 millió forint uniós és költségvetési forrásból finanszírozták.

Az átadón Palkovics László elmondta, hogy a kormány az elmúlt években jelentős energiát és pénz fektetett kerékpárutak építésébe, valamint hogy Európában a hollandok és a dánok után Magyarország a harmadik leginkább bicikliző nemzet, köszönhetően annak, hogy az ehhez szükséges infrastruktúrát és feltételrendszert a kabinet biztosítja.

Az választási kampány érzékelhetően beindult, mert a innovációs és technológiai miniszter mögött tízen is felsorakoztak az eseményen.

Az átadók névsora:

  • Nagy Balázs stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár (ITM),
  • Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke,
  • Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője,
  • Petrucz István, a kivitelező Petrucz Transz Kft. ügyvezetője,
  • Óvári László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának megyei igazgatója,
  • Becsei György, Nyírgyulaj polgármestere,
  • Éliás Tünde, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, Nyírbátor Járási Hivatalának hivatalvezetője,
  • Máté Antal, Nyírbátor polgármestere,
  • Román István kormánymegbízott,
  • és Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke.

A kerékpárút pedig így néz ki:

Balázs Attila / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik