Belföld

Lázár János bejelentése: a választásokig ingyen lehet utazni a hódmezővásárhelyi tram-train szerelvényeken

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

November 29-én hajnalban indul a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train villamosvasút), az utasok jövő április közepéig ingyen utazhatnak a két város között – jelentette be Lázár János (Fidesz) csütörtökön a Hódmezővásárhely-Népkert állomáson.

A beruházásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón azt mondta, a két várost összekapcsoló tram-train elindítása társadalmi hatásában csak a Békéscsaba-Szeged vasútvonal 150 évvel ezelőtti átadásához hasonlítható.

Az első szerelvény november 29-én 3 óra 31 perckor indul el Hódmezővásárhelyről és 4 óra 38 perckor Szegedről. A beüzemelés időszakában, december 31-ig óránként követik egymást a járatok – közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

A következő szakaszban március közepéig csúcsidőben – reggel 6-tól 8-ig, illetve délután – 20 percenként, azon kívül pedig félóránként követik egymást a szerelvények. Az ebben az időszakban összegyűjtött műszaki és utasforgalmi tapasztalatok alapján alakítják ki a végleges menetrendet, amely március 15-től lép életbe – mondta Lázár János. Hozzátette: a tervek szerint csúcsidőben 10 percre csökken a követési távolság. A tram-train csütörtökön, pénteken és szombaton éjszakánként is közlekedik majd a két város között – tudatta a kormánybiztos.

Az utasok április 15-ig, azaz épp nagyjából a következő parlamenti választásig ingyen használhatják majd a szerelvényeket. Ezt követően a két város között a menetjegy 465 forintba kerül majd, a Hódmezővásárhelyen belüli utazásért pedig 250 forintot kell majd fizetni – közölte a politikus.

A szolgáltatást üzemeltető MÁV ajánlatot tett a szegedi önkormányzatnak egy a két városban és a tram-trainen egyaránt használható összvonalas bérlet kialakítására, ennek ára havonta 15 és 20 ezer forint között alakulhat majd – mondta Lázár János, hozzátéve, dolgoznak a MÁV és a Volán járatait egyaránt érintő tarifaközösség kialakításán is.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik