Közleményt adott ki a Semmelweis Egyetem, melyben azon kívül, hogy a november 1-jétől országosan elrendelt látogatási tilalom az ő intézményeikre is vonatkozik, arról írnak, hogy a klinikán fekvő betegekről közvetlen hozzátartozóik munkanapokon 12 és 16 óra között telefonon érdeklődhetnek. Számítanak arra, hogy a vonal leterhelt lesz, így arra kérik az érintetteket, hogy betegenként naponta csak egy hozzátartozó telefonáljon. Hozzáteszik: súlyos-kritikus állapotú, hosszú ideje az egyetemen fekvő beteg esetén a klinika igazgatója egyedileg adhat alkalmanként egy-egy hozzátartozónak engedélyt a megfelelő védőfelszerelésben történő látogatására.
„Akik nem hívei, azok is büszkék voltak akkor baloldaliként” – húsz éve lett miniszterelnök Gyurcsány Ferenc
2004 októberében vette át a szocialista-liberális kormányzás vezetését Gyurcsány Ferenc. Archív felvételekkel és visszaemlékezésekkel idézzük fel a magyar baloldal utolsó aranykorként megélt időszakát.