Belföld

Németh Szilárdba a Hadik forgatásán szállt bele Molnár Áron, a film egyik színésze

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kilátogatott az 1757-es magyar huszárbravúrt felidéző, 1,6 milliárd forintból készülő Hadik című film forgatására. Német Szilárdot egy kézfogás után kemény verbális fogadtatásban részesítette az egyik szereplő, Molnár Áron, a noÁr alapítója.

A Gvadányi József szerepét jásztó Molnár Áron huszárruhában lépett oda a politikushoz. A kettejük között lejátszódott párbeszédet pedig Facebookra kitett videójában mesélte el a színész.

– Jó napot! Gvadányi Józsefet játszom ebben a filmben. Milyen érzés magába szívni egy kis kultúrát? – kérdezte Molnár.

– Miért, nem úgy nézek ki, mint akiben van? – kérdezett vissza Németh Szilárd.

– Nem. – kis hatásszünet következet, majd Molnár folytatta:

– Én is azt tudom mondani, amit maga mondott a Népszabadság beszántásánál, hogy éppen ideje volt. Pont azt mondom, hogy éppen itt van az ideje, hogy megdőljön a Fidesz rendszere.

– Na, ki ez a bátor ember? Vajon Gvadányi is ezt gondolta volna? – kérdezte a politikus.

– Igen. Gvadányi gondolta volna csak ezt csak igazán.

Molnár a videójában azt mondta, azért mesélte el a történteket, mert szerinte sem a jobb-, sem a baloldalon nincsenek érinthetetlen emberek, a politikusoknak szembesülniük kell tetteik következményével, és azzal is, hogy azokat a választók nem hagyják szó nélkül. Németh Szilárd néhány éve két kollégáját, Schilling Árpádot és Gulyás Mártont, az egykori Krétakör vezetőit nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette.

Szilárd, a 2022-es választási kampányotok alatt hányan leszünk nemzetbiztonsági kockázatok?

– tette fel a költői kérdést.

A találkozóról vasárnap Németh Szilárd is megemlékezett közösségi oldalán.

A forgatáson a Gvadányi Józsefet játszó Molnár Áron is elém pattant, hogy bebizonyítsa – Hadik jobbkezének szerepe és szelleme ellenében – milyen jól bebiflázta a rólam szóló baloldali szövegkönyvet is. Szerintem egy ilyen fiatal és tehetséges színésznek minden szempontból hasznosabb lenne, ha a forgatási szünetekben inkább Petőfi Gvadányi-versét vagy a falusi nótárius budai utazásáról szóló könyvecskét böngészné, s nem a gyurcsányi pártpropagandából töltekezne

– írt az államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik