Belföld

Gyurcsány Ferenc ünnepel

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Boldog születésnapot kívánt pártjának, amely éppen 10 éve szakított hivatalosan mostani szövetségesével, az MSZP-vel.

Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán emlékezett meg arról, hogy éppen tíz éve alapították meg a Demokratikus Koalíciót. Szerinte már annak idején is azt gondolták, hogy Orbán Viktor formálódó önkénye ellen

a teljes demokratikus oldalnak fel kell lépnie. Konzervatívoknak, liberálisoknak, baloldaliaknak, zöldeknek. (…) Tíz év után a most felállt hazafias koalícióban valójában ez történik. Nem azért, mert mi így gondoltuk, gondoljuk, hanem mert a helyzet ezt követeli.

Gyurcsány Ferenc mindenkinek megköszönte az elmúlt tíz évet és boldog születésnapot kívánt a Demokratikus Koalíciónak.

Gyurcsány Ferenc tíz éve a Demokratikus Koalíció (mint platform) távozását az MSZP-ből azzal indokolta, hogy az annak átalakítására tett erőfeszítéseik kudarcot vallottak. Ezt jelezte már azt követően is, hogy a szocialisták akkori elnökével, Mesterházy Attilával tárgyalt.

A pártszakadás előzményéről akkor Csizmadia Ervin politológus lapunknak azt írta, már egy évvel korábban is pontosan látni lehetett, hogy a Demokratikus Koalíció Platform párt volt a pártban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik