Belföld

Roncsban hagyták sérült társukat a vonattal való karambol után

police.hu
police.hu

Azonosították a nagykátai rendőrök azt a 31 éves tápiószecsői sofőrt, aki a gyanú szerint a tilos jelzés ellenére vasúti átjáróba hajtott, majd nekiütközött egy Szolnok felől érkező tehervonat mozdonyának négy nappal ezelőtt. A sofőr az egyik utasával eliszkolt a baleset után.

A rendőrök, a mentők és a katasztrófavédelem egységei percek alatt a helyszínre érkeztek, ahol földön fekve találtak rá a gépkocsi egyik sérült utasára, a vonat mozgásképtelen volt és a vasúti pályát eltorlaszolta.

A mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba az utast, miközben a rendőrök hely-, és személyismeretüknek köszönhetően rövid idő alatt kiderítették, hogy az autót egy 31 éves helyi férfi vezette, aki a baleset után másik utasával kikászálódott a roncsból és elfutott a helyszínről.

A 48 éves utashoz, valamint a 31 éves sofőrhöz később mentő érkezett az otthonukba, majd őket is kórházba vitték. A Nagykátai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, valamint az eltiltás alatti járművezetés gyanúja miatt büntetőeljárást indított az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik