Belföld

PDSZ: felháborító, hogy a kormány számára fontosabb a külsős tanfelügyelők díjazása, mint a pedagógusok bérrendezése

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Az iskolai tanfelügyeleti rendszerbe bevont „professzionális szakértők” megfelelő díjazására költi az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt az évi mintegy egymilliárd forintos többletforrást, amiről még tavaly, éppen a koronavírus-járvány berobbanása és az iskolák bezárása után született kormányhatározat – írja a Népszava a szaktárca tájékoztatása alapján. Szeptembertől egy újfajta, komplex eljárás keretében is ellenőrizhetik azokat az iskolákat, ahol egyebek mellett az intézmény vagy az intézményvezető az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés során legalább három területen hatvan százalék alatti, vagy egy területen harminc százalék alatti eredményt ért el.

Egy kormányhatározat szerint 2021-re 287 millió, majd 2022-től évente 969 millió forintot kell biztosítani a költségvetésben a tanfelügyeleti rendszer folyamatinak áttekintésére, megerősítésére.

A Népszava cikke szerint az Emmi a döntést azzal indokolta, hogy a tanfelügyeletben eddig kizárólag olyan mesterpedagógusok vettek részt, akik évente 25 munkanap erejéig támogatták az Oktatási Hivatal (OH) munkáját. A külsős szakértők bevonásával viszont a szaktárca szerint a mesterpedagógusok helyzetén könnyítenek, akik így több időt tölthetnek iskolai feladataikkal.

A PDSZ országos választmányának tagja, Nagy Erzsébet szerint viszont felháborító, hogy a kormány számára a jelenlegi helyzetben is fontosabb a külsős tanfelügyelők díjazása, mint a pedagógusok bérrendezése. Nagy Erzsébet szerint egyébként külsős szakértőkre valójában azért lehet szükség, mert eleve nincs elég mesterpedagógus, akik részt vennének a tanfelügyeletben.

Kapcsolódó
Hiányszakma lesz a tanfelügyelő
Ezért az Oktatási Hivatal ráerősít a tanfelügyelők képzésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik