Belföld

Karácsony állítja, kapott olyan SMS-t, amelyben Gyurcsány próbálta megzsarolni, a DK elnöke arra biztatja, hozza nyilvánosságra

Szerdán is zajlottak az események az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Reggel a 444 jelentetett meg Márki-Zay Péterrel készült interjút, amelyben a hódmezővásárhelyi polgármester azt állította: „azzal próbálnak polgármestereket rávenni Dobrev Klára támogatására, hogy megzsarolják őket, hogy a közgyűlésben majd a DK-frakció megbuktatja a polgármestert, ha nem teszik” és hozzátette, „kérdezzék meg Karácsony Gergelyt, hogy ismeri-e ezt a zsarolási technikát”.

A 444 azt írja, egy napközbeni sajtótájékoztatón meg is kérdezték a budapesti főpolgármestert, aki azt válaszolta:

Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán. Ezt sms-ben szokta megtenni, ezeket én archiválom. De vannak más politikusok is a listán. Ez a működés része, turbulens időszakokban fordul elő.

A DK elnöke szerda délelőtt reagált Márki-Zay kijelentéseire, miszerint ne hazudjon, de az erről szóló Facebook-bejegyzésben azt cáfolta, hogy ő akadályozta volna meg azt, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom részt vehessen az ellenzéki hatpárti egyeztetéseken. Az állítólagos zsarolásról akkor nem beszélt Gyurcsány, azonban Karácsony kijelentése után nem sokkal azt írta közösségi oldalán:

Ezennel felhatalmazom főpolgármester urat, hogy hozza nyilvánosságra az SMS-eket, melyeket velem váltott, és a amelyekben én megzsaroltam őt.

Az előválasztáson a keddi nap rekordszámban szavaztak a választók, szerda este fél 7-kor pedig az RTL Klubon élő adásban vitázik majd Dobrev és Márki-Zay.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.