Belföld

Kegyeletét akarta leróni az apja sírjánál, amikor észrevett egy maszturbáló férfit

Getty Images illusztráció )
Getty Images illusztráció )

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 28 éves ráckevei férfivel szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy önkielégítést végzett a helyi temetőben. A ráckevei nyomozók ugyanis már lezárták a nyomozást, s így már az ügyészségen van az ügy.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kegyeletét leróni ment ki a helyi temetőbe egy ráckevei férfi, amikor szembesült a sokkoló látvánnyal. egy férfit pillantott meg az apja sírhelyétől húsz méterre, aki bal lábával a síremléken támaszkodva maszturbált. A döbbenetből ocsúdva rápirított, és olyan gyorsan elzavarta, hogy a férfinek öltözéke megigazítására sem maradt ideje. Ezután pedig értesítette a rendőrséget.

Sz. Györgyöt a ráckevei otthonában fogták el. Előállításakor először boxoló állásban dülöngélve közölte, hogy „én vagyok a maffia és ólomból van az öklöm”, ám ez mit sem hatotta meg az egyenruhásokat, elfogták és megbilincselték. Azt írják, hogy a férfi kegyeletsértéssel és szeméremsértéssel gyanúsított férfi a kihallgatásán elismerte a bűncselekményt, de nem adott magyarázatot a tettére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik