Belföld

Két éve húzódik a metróper, mert az oroszok nem veszik át a keresetlevelet

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A fővárosi közlekedési cég, a BKV még 2019 februárjában perelte be a hármas metró kocsijait szállító orosz céget, a Metrovagonmast (MVM). A kereset alapján a BKV 6,8 milliárd forint kötbér és kamatainak megfizetését kérte az orosz vállalattól, miután a szállításokban jelentős késések voltak, és a metrókocsikkal szemben minőségi kifogások is felmerültek.

A Népszava azt írja, hogy a BKV követelése az idén év elejére már 8,3 milliárdra  duzzadt, de a perben nem sikerült előrelépni, sőt még tárgyalás sem volt, mert az orosz fél egyszerűen nem veszi át az ügy iratait. A Fővárosi Törvényszék közölése szerint a per a keresetlevél benyújtásával ugyan megkezdődött, ám tárgyalást tartani csak a keresetlevél kézbesítése után lehet, ehhez azonban szükség lenne az alperes írásbeli ellenkérelmére.

Mivel azonban az oroszok nem veszik át a keresetlevelet, az ügyben továbbra sem tud lépni a bíróság.

A teljes iratanyag lefordítását követően a magyar Igazságügyi Minisztérium az iratokat az orosz Igazságügyi Minisztériumnak postai úton megküldte. Az orosz Igazságügyi Minisztérium, eddig nem ismert okból, az iratokat nem vette át. A kézbesítési akadály elhárítása folyamatban van, ebben a magyar Igazságügyi Minisztérium jár el

– írta a Fővárosi Törvényszék a lap kérdésére, és hozzátétték, hogy a kézbesítés határidejére a bíróságnak nincs ráhatása.

Az M3-as metróvonal járműállományának korszerűsítéssel egybekötött felújítására 219,2 millió euróért, akkori áron mintegy 69 milliárd forintért vállalkozott az orosz gyártó. A cég azonban összesen már tizenegy alkalommal csúszott ki a szállítói szerződésben rögzített határidőkből – idézi fel a lap Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója 2017-es figyelmeztetését, amelyet Bogatirjev Borisz Jurjevicsnek, az MVM vezérigazgatójának küldött. A BKV-vezér akkor arra is megkérte orosz partnerét, tegyen azért, hogy a szerelvények műszaki állapota, rendelkezésre állási szintje „radikálisan javuljon”.

Az erről szóló tárgyalásokon az orosz fél azonban semmit nem ismert el, semmilyen kártérítési összeget nem tartottak elfogadhatónak, miközben a sokasodó hibák miatt néhány szerelvényt ki is kellett vonni a forgalomból. Ez után döntött a per mellett a budapesti közlekedési vállalat.

A Népszava most megkereste az ügyben az igazságügyi tárcát is, és arról érdeklődtek, hogy mit tudnak tenni, mit tettek eddig, illetve mikorra várható előrelépés az ügyben. Kérdéseikre még nem kaptak választ.

Kiemelt képünkön az M3-as metró felújított északi szakaszának állomásait adja át Tarlós István egykori főpolgármester 2019-ben. Fotó: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik