Belföld

Visszalépett az előválasztástól, ám mégis indul a 2022-es választáson egy gyulai politikus

Mohos Márton/24.hu
Mohos Márton/24.hu

Noha visszalépett az ellenzéki előválasztástól, mégis indul a jövő évi parlamenti előválasztáson egyéni mandátumért egy gyulai politikus – írta a Magyar Nemzet. Pomuczné Nagy Ildikó szerint indulását az indokolja, hogy a körzetben csak a választók 5,6 százaléka vett részt az egy hétig tartó ellenzéki előválasztáson, így a választók 94,4 százalékának mégis tud alternatívát kínálni.

Pomuczné Nagy Ildikó korábbi Facebook-bejegyzéséből az is kiderül, hogy augusztusban azért lépett vissza, mert az ellenzék soraiból hónapokon át tartó, a lejáratását célzó hazugsághadjárattal támadták őt. Mint írta:

Elkezdődött a támogatóim levadászása, nagyon durva hónapokat éltem meg. Minden szervezetet központilag leszedtek mögülem, az engem nyíltan támogató embereket megfélemlítették, személyesen sértegették. Engem emberi mivoltomban hazugságokkal gyaláztak. Ez volt az ellenzéki összefogás.

A gyulai politikus az Új Világ Néppárt jelöltje volt. Jövőre azonban a párt nem adja a jelölthöz a nevét. A párt elnöke, Pálinkás József, az első Orbán-kormány oktatási minisztere, az MTA egykori elnöke a Telexszel közölte:

A párt részt vett az ellenzéki előválasztáson, ennek megfelelően aláírtuk, hogy nem indítunk jelölteket 2022-ben az összellenzéki jelöltekkel szemben.

Így Pomuczné legfeljebb független jelöltként indulhat. Pálinkás elmondta, hogy a jelölt indulási szándékáról nem is értesítette a pártot, amelynek a döntéshez nincs is köze.

A Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy nem Pomuczné Nagy Ildikó az egyetlen, aki az előválasztás után mégis úgy döntött, hogy indul a 2022-es választáson: Tiszaújvárosban egy civil jelölt, Tóth Ádám közölte, hogy indulna jövőre – noha az ellenzéki előválasztáson végül nem tudott rajthoz állni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik