Belföld

Úgy akart autót lopni, mint a filmekben, helyette elaludt az egyikben

Police.hu
Police.hu

Szolnokon akart kocsikázni a gyanúsított, ezért elvágta három gépjármű vezetékeit, de beindítani nem sikerült az autókat. Ahogy a rendőrségi beszámolóban olvasható, a mozgalmas éjszaka után a jogsértő egyszerűen elaludt az egyik megrongált járműben.

A közlemény szerint egy szolnoki lakos tett bejelentést a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. Elpanaszolta, hogy ismeretlen személy a parkolóban hagyott gépkocsiját 2021. október 1-jén 19 óra és október 2-án 1 óra között kinyitotta, ott kutatást végzett. Az ismeretlen a műszerfalat is kibontotta, a kesztyűtartót kitörte, és onnan két elektromos szerszámgépet tulajdonított el.

Hamarosan két újabb bejelentés futott be a rendőrségre. Az egyik panaszos elmondta, hogy 2021. október 2-ra virradóra a közterületi parkolóban álló járművének ablakát ismeretlen személy betörte, de a megszólaló riasztó miatt a jogsértő elmenekült a helyszínről.

A másik bejelentés adatai szerint egy szolnoki telephelyen álló két jármű ablakait ismeretlen személy betörte, a kormánykerék alatti burkolatokat letörte, a vezetékeket pedig kihúzta és elvágta. A bejelentő azonban az egyik járműben alvó feltételezett elkövetőről is beszámolt, aki a hátsó ülésen szundikált egy vékony pólóban – írta a rendőrség a honlapján.

A helyszínre kiérkező rendőrök elszámoltatták az ébredező férfit, aki nyomozói kérdésre rögtön beismerte cselekményeit. Az egyenruhások előállították a 44 éves jogsértőt a Szolnoki Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt elmondta, hogy bár vezetői engedéllyel sosem rendelkezett, azonban aznap éjszaka kocsikázni támadt kedve, ezért törte be a járművek ablakait, de beindítani egyik autót sem tudta. Az első alkalommal kinyitott gépkocsiban aludt egy keveset, akkor a kabátját hagyta ott az utastérben, a másodjára megrongált autóban pedig a pulóverjét felejtette a helyszínen, a harmadik esetnél pedig ismét elaludt az egyik járműben. Elmondta továbbá, hogy az eltulajdonított tárgyakat az egyik felüljárónál helyezte el, azonban kutatás során a szerszámgépeket már nem találták ott a rendőrök.

A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott, és kezdeményezik letartóztatásra indítványozását. A Szolnoki Rendőrkapitányság többrendbeli lopás vétség elkövetése miatt folytat nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik