Belföld

Kovács Zoltán: A gyerekek a vadászati világkiállítás legfontosabb célközönsége

Varga György / MTI
Varga György / MTI

A gyerekek a vadászati világkiállítás programsorozatának legfontosabb célközönségét jelentik

– mondta a közmédiának Kovács Zoltán, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos pénteken a Somogy megyei Kaszói Kirándulóközpontban, az emlékpark és az Erdei Muzsika zeneszínpad avatásakor.

A kormánybiztos az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta: a programsorozat egészében és a központi kiállításnál is külön figyeltek arra, hogy mindenben maximálisan megfeleljenek a szakmai elvárásoknak, de egyúttal a laikusok számára is élvezhetők legyenek a programok.

Kovács Zoltán elmondta, hogy eddig több mint 53 ezer diák regisztrált a Hungexpo programjainak meglátogatására, és ebben nincsenek benne a vidéki helyszínek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet a vidéki programsorozat fontosságára. Mint fogalmazott, „a szívét-lelkét a programnak a vidéki programsorozat is jelenti”.

Kapcsolódó
„Nagyon sok az újgazdag, akinek nem lenne szabad puskát adni a kezébe”
Elnéztünk a vadászati világkiállításra, megcsodáltuk az agancskaput, kiderítettük, hogy vegánoknak petrezselymes rizst tudnak kínálni, s találkoztunk Bayer Zsolttal is. 

A kormánybiztos hozzátette, hogy a somogyi konzorciumnak, amelynek Kaszó is része, nagyon sok, a gyermekeknek és a családoknak szóló programja van.

A vidéki helyszíneken a komplexitás és az összetettség magától adott; aki például ellátogat Kaszóra, láthat és akár simogathat állatokat, felülhet a kisvasútra, a tanösvényeken pedig megismerkedhet az erdőhöz kapcsolódó tudással, fejtette ki Kovács Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik