Belföld

Előválasztás: két körzetben újraszámolják a szavazatokat

Országos Előválasztási Bizottság
Országos Előválasztási Bizottság

Ha az első két jelölt között kevesebb a különbség, mint két százalék, akkor automatikusan újraszámolják a szavazatokat

– közölte az Országos Előválasztási Bizottság a Telex megkeresésére pénteken. Mint írták: az újraszámlálás valamikor a jövő hét folyamán történhet majd meg.

Ez két választókerületet is érint: Budafokon a DK jelöltjeként induló Molnár Gyula a momentumos Tóth Endrétől szenvedett vereséget, a két jelölt között mindössze 73 szavazat különbséggel – Tóth 5706, míg Molnár 5633 szavazatot kapott – zárult a szavazás, ez kevesebb mint egy százalékot jelent.

Molnár Gyula egyébként 2018-ban megnyerte ezt a körzetet a fideszes Németh Zsolt ellen.

A szavazatok újraszámolása jöhet Bács-Kiskun megye 6. választókerületében, Baján, ahol a momentumos Kiss László 33 szavazattal előzte meg a DK-s László Károlyt. 

Kapcsolódó
Nem zárják ki, hogy az előválasztás valamelyik résztvevője megóvja az eredményt
33 ezer volt az érvénytelen szavazatok száma, valószínűleg eleve nem hitelesítették őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik