Belföld koronavírus

Rusvai: Még 400 ezer hatvan évnél idősebb ember nem oltatta be magát Magyarországon

Még 400 ezer 60 évnél idősebb ember nem olttatta be magát Magyarországon, pedig a koronavírus ellen beoltottak sokkal kisebb eséllyel betegednek meg, illetve sokkal enyhébbek a tüneteik – mondta Rusvai Miklós virológus az M1-en vasárnap reggel.

A virológus azt mondta, a jelenlegi adatok nagyjából megegyeznek az egy évvel ezelőttiekkel, de a kórházban ápoltak, lélegeztetőgépen lévők és az elhunytak között nagyon alacsony az oltottak száma.

A fertőzöttek száma mindenképpen növekedni fog – tette hozzá -, az oltás abban segít, hogy kevesebben kerüljenek kórházba, lélegeztetőgépre, illetve kevesebben haljanak bele a koronavírus okozta megbetegedés következményeibe.

Rusvai Miklós elmondta: a nemzetközi trendek szerint világszerte már a hatodik hullámnál tartunk, ezek közül a harmadik volt a legerősebb, azóta csökkenő tendenciát mutat az új fertőzöttek, halottak száma. Magyarországon is feltehetően a harmadik hullám volt a legerősebb, várhatóan a negyedik és a továbbiak egyre gyengébbek lesznek. Remélhetőleg két év alatt ez a vírus is belesimul a klasszikus koronavírusok, a náthavírusok trendjébe – tette hozzá.

(MTI)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.