ugyeszseg.hu
Belföld

Leütöttek egy koldust az óbudai Puskás-szobornál, pár nap múlva meghalt

Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a 21 éves fiatallal szemben, aki tavaly augusztus végén leütött egy hajléktalan férfit a Bécsi úton, mert pénzt kért. A férfi beütötte a fejét a térkőbe, és a kórházban meghalt

A vádirat szerint a férfi nagy mennyiségű alkoholt ivott az ominózus éjszaka egy óbudai szórakozóhelyen a barátaival. A környékén tartózkodott a hajléktalan férfi is, aki többször odament a szórakozóhely teraszán dohányzó vendégekhez és kéregetett tőlük. A fiatal trágár szavakkal utasította el a kéregetőt.

A hajnali órákban a fiatal barátaival együtt távozott a szórakozóhelyről, és az annak közelében lévő Puskás-szoborcsoporthoz mentek, hogy fényképet készítsenek. A férfi itt is odament hozzájuk, és pénzt kért a 21 éves férfitól. A fiatal nem adott neki pénzt, ezen pedig összeszólalkoztak. A fiatal ezt követően többször is megütötte ököllel a koldust, aki az ütésektől a földre esett és a térkőből készített járdaburkolatba verte a fejét.

A fiatal ekkor elszaladt a helyszínről, majd a közelben beszállt az egyik barátja által vezetett gépkocsiba, aki a járművel hazavitte őt. A mentőket a szórakozóhely egyik vendége értesítette, akik a sérültet kórházba szállították.a leütött férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követő napokban meghalt.Az ügyészség börtönbüntetést kért a fiatalra.

A főügyészség által közzétett felvételen a bűncselekmény előzménye látható, amikor a fiatal az ismerőseivel a szoborcsoportnál fényképezkedik. A vád szerint nemsokkal ezután ütötte meg a hajléktalan férfit, aki pénzt kért tőle.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.