MTI/Lakatos Péter
Belföld

Testi kényszert és bilincset is alkalmazniuk kellett már az iskolaőröknek

Az idei tanévkezdéstől szeptember 19-éig összesen 16 esetben intézkedtek az iskolaőrök, ezek közül négy esetben került sor testi kényszer alkalmazására – írja a Népszava az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK) tájékoztatása alapján. Mint írták, ezen alkalmak közül négy esetben indult büntetőeljárás, két alkalommal garázdaság, egy-egy alkalommal pedig lopás és kábítószer birtoklása miatt. Szabálysértési eljárást egy alkalommal indítottak, szintén garázdaság miatt.

Az ORFK azt is közölte, hogy a tavalyi tanévben összesen 335 esetben kellett intézkedniük az iskolaőröknek, ebben az időszakban testi kényszert 23 esetben, bilincset két alkalommal, rendőrbotot pedig egy alkalommal használtak.

Az intézkedések nyomán összesen 88 eljárást indított a rendőrség, melyből büntetőeljárás 57 esetben, míg szabálysértési eljárás 31 alkalommal indult.

Szeptember 21-ei adatok szerint jelenleg 489 intézmény vesz részt az iskolaőri programban, a területi szervek állományában pedig összesen 495 képzett iskolaőr van. Az ORFK hozzátette: az adott napon szolgálatban lévő iskolaőrök száma változó. A korábbi és a jelenlegi adatokból az látszik, hogy egyre több intézmény tart igényt iskolaőrre, ám „hadra fogható” ember egyre kevesebb van. Idén márciusban még 431 iskolában volt 521 aktív iskolaőr, vagyis miközben az egyenruhásokra igényt tartó intézmények száma nőtt, az iskolaőrök száma csökkent.

Ugyanakkor – teszi hozzá a lap – az ORFK további iskolaőrök képzését tervezi. Azt írták, a következő regionális képzés idén októberben lesz, a jelentkezők pontos számát azonban nem tudták megmondani arra hivatkozva, hogy a toborzás jelenleg is folyamatos.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.